Kilépett szerepéből Vera Jourová

 

Sok bírálat érte Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét a magyar demokráciát érintő kijelentésére. Szakértők szerint Vera Jourová minősítése jogi és etikai kérdéseket is felvet.

„Kétféle szabály vonatkozik az Európai Bizottság tagjaira egy jogi és egy etikai” – fejtette ki Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

A Migrációkutató Intézet vezető kutatója elmondta, hogy a jogi normák az alapító szerződések tartalmazzák.  A nyilvánosságban való megjelenésben visszafogottságot vár el.


Az etikai szabályokat rögzítő  magatartási kódex szerint a Bizottság tagjai nem tehetnek olyan megjegyzést, amely megkérdőjelezné a testület döntését vagy sértené annak hírnevét.

Az unióban létezik egy három tagból álló testület amely etikai kérdéseket vizsgál, ezzel segítve az Európai Bizottság elnökének munkáját.

Tóth Norbert szerint az Európai Bizottság alelnöke kiesett szerepéből, és politikusként nyilvánult meg, amikor beteg demokráciának minősítette hazánkat, és ez etikai problémát jelent.

„Ez a pártatlanság elvét gyengíti, és ezen keresztül megkérdőjelezheti a Bizottság hírnevét is” – tette hozzá.

A cseh biztos az Andrej Babis vezette kormánypárt, az Ano tagja, amely eddig nem kommentálta az esetet.

Valószínűleg több etikai eljárásra is sor került a korábbi években, de ezek egy része nem került nyilvánosságra, így nem tudhatunk róluk.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!