×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

EU-segély: korai öröm

 

Az Európai Unió gazdaságélénkítő csomagjából Magyarország 15 milliárd eurót kaphat. A legtöbb pénz Olaszországnak jut, ennek folyósítására várni kell és ez alaposan lehűtötte a kedélyeket a vírus miatt hatalmas károkat elszenvedett Olaszországban. Egyelőre részletes tervre vár Brüsszel, hogy mire használnák fel ezt a támogatást.

Az olasz idegenforgalmi hivatal szerint az idén nyáron az olaszok 30 százaléka nem volt nyaralni. A családok többsége augusztusban vett ki szabadságot, legfeljebb két hétre. Az olaszok csupán három százaléka utazott külföldre, majdnem kivétel nélkül európai országba. A repülőterek forgalma 140 millió utassal esik vissza év végéig, a strandok forgalma 35 százalékkal csökkent a nyáron – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

A 2020-as gazdasági visszaesés az előrejelzések alapján kétszámjegyű lesz. Ezért is várja Olaszország az Európai Uniótól rendelkezésre bocsájtott gazdasági helyreállítási alapforrásait, amiből a legnagyobb rész 209 milliárd euró Olaszországnak jutott.

Ekkora összeget Róma még soha nem kapott. Nem véletlen, hogy

a második világháború utáni újrainduláshoz hasonlítják a járvány utáni gazdasági újraindulás lehetőségét,

amely a legoptimistább remények szerint minden olasz gazdasági lemaradásra orvoslást nyújthat.

Az olasz kormány, a politika, a sajtó és a közvélemény is ünnepelve fogadta az uniós segítséget. Csalódást okozott viszont, amikor kiderült, hogy ez nem azonnali anyagi támogatást jelent a bajba jutott családok és vállalkozások számára. A gazdasági helyreállítási alap forrásai csak jövő évtől és fokozatosan fognak Olaszországba megérkezni – mondta.

Giuseppe Conte miniszterelnök egyelőre a pénzügyi gazdasági csomag irányelveit mutatta be

és ezeket viszi magával a szeptember végi uniós csúcsra is.

Az európai források felhasználási csomagjának a kidolgozását Vincenzo Amendola uniós ügyi államtitkár kapta meg feladatként a baloldali Demokrata Párt politikusa. Az ő feladata lesz a különböző minisztériumok, tartományok, intézmények közötti egyeztetéssel annak felmérése, mire fordítsák a több mint 200 milliárd eurót. Milyen programok, beruházások hoznak hosszú távú helyreállást Olaszországban,

inkább az oktatásba fektessenek be, vagy a tengeralatti mélyalagutat építsék-e meg, amely összeköti majd Szicíliát az olasz csizmával

– részletezte a tudósító.

Szakértők eddig harmincoldalas dokumentumot dolgoztak ki hat irányelvvel. A római kormány e milliárdokból a következőkre költene: digitalizáció, oktatás és képzés fejlesztés, infrastrukturális modernizáció, zöldpolitika, amelyre Róma a források több mint 30 százalékét akarja fordítani; hangsúlyt kap a társadalmi felzárkózás az egészségügy is.

A címlapfotó illusztráció. 

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!