×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Soros György és a Facebook emberei kopogtatnak a leggyakrabban az Európai Bizottságnál

 

Nagyon erős amerikai dominancia látható, hiszen a Facebook, a Google és a Microsoft képviselői lobbiztak a leggyakrabban az Európai Bizottság tagjainál. Feltűnik azonban az Amnesty International, illetve az Open Society European Institute is a törzslátogatók között.

Bő fél éve működik az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság, amely hivatalba lépésekor új megközelítéseket ígért, egyfajta konszenzuskeresőbb, de aktív politikát, új hangsúlyokkal.

Kurucz Orsolya, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatórészlegének helyettes vezetője a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában elmondta, az elmúlt fél évben megvizsgálták a lefolytatott találkozókat. Mintegy 2500 találkozóra került sor.

Az általános megállapítás az, hogy az Európai Bizottság úgy állt fel 2019 decemberében, hogy az egyik célkitűzése Európa globális szerepének erősítése volt, amit eddig nem sikerült megtölteni tartalommal. A bizottság elnökének figyelme az Európai Unió belső problémáira, valamint az EU szomszédságában lévő országokra korlátozódott – fogalmazott.

A kutatásból kiderült, hogy a céges találkozók domináns része az amerikai high-tech cégekkel zajlott.

Öt témában – klímaváltozás, emberi jogok, migráció, genderkérdés és technológia – vizsgálták meg, hogy melyik 50  szervezet képviselői lobbiztak a leggyakrabban a bizottság tagjainál.

Nagyon erős amerikai dominancia látható, hiszen a Facebook, a Google és a Microsoft képviselői tárgyaltak a legtöbbet az Európai Bizottság tagjaival. Mintegy 150 találkozót vizsgáltak meg, abból 62 amerikai érdekeltségű volt. Feltűnik azonban az Amnesty International, illetve az Open Society European Institute is.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!