Az olasz turizmus húsz évvel ezelőtti szintre esett vissza

 

Olaszország az európai gazdasági alap kétszázmilliárd eurós támogatásától reméli gazdasága talpra állítását. Ennek egy része kölcsön, a többi pedig vissza nem térítendő támogatás lenne, azonban ahhoz, hogy ezt megkapják, egy nagyon pontos és megalapozott tervre lenne szükség, amit a kormány a nyár végéig készít el.

Olaszországban egymillió vállalkozást fenyeget bezárás a koronavírus-járvány-válság miatt, szólt a gyáriparosok figyelmeztetése a miniszterelnök Giuseppe Contéhoz.

„A római kormányfő a munkaadók képviselőivel is egyeztetett azon az egyhetes találkozón, amit a járvány utáni nemzeti újjáépítés nevében rendeztek az olasz főváros egyik legszebb helyszínén, a Panfili-villában” – mondta Sárközy Júlia tudósító a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.


Olaszország gazdasági és társadalmi élete legnevesebb szereplőit szólította közös agytrösztre Conte, hogy gyártsanak terveket az újrainduláshoz. Ignazio Visco, az olasz jegybank elnöke legalább kilencszázalékos GDP-visszaesésről beszélt, és az idegenforgalom több mint 12 millió külföldi turista elveszítéséről csak júniusban, és azt hangsúlyozta, hogy az olasz turizmus 20 évvel ezelőtti szintre esett vissza, s a legtöbben éppen ebben az ágazatban maradtak munka nélkül. Nem véletlen, hogy a római Pantheon előtt az idegenvezetők tüntettek.

A három hónapos karantén, amely Olaszország leállását eredményezte, megtörte az olasz gazdaságot. Az elbocsátásokat a nyár közepéig a kormány befagyasztotta, és szeptemberig meghosszabbították a segélyek utalását.

Rómának minél előbb pénzt kell szereznie a bajbajutottak támogatására, és a források az Európai Uniótól érkezhetnek. Conte kormánya az úgynevezett európai gazdasági helyreállítási alapban reménykedik, amely mintegy kétszázmilliárd euróval segítheti Olaszországot. Ennek egy része kölcsön, másik fele vissza nem térítendő támogatás lesz. Az arányokról még nem született döntés. Az biztos csak, hogy a tetemes összeghez konkrét tervek kellenek, amelyeket a római kormány szeptemberre akar kidolgozni.

A címlapfotó illusztráció.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!