×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Juncker módszereit érvényesíti Tusk a Néppárt élén

 

Olaszországban a járvány társadalmi tragédiát hozott – ez a tragédia a gazdaságot érinti elsősorban, hiszen az egészségügyi helyzet ellenőrzés alá került. A járvány legsúlyosabb napjaiban Olaszország az uniós tagállamoktól érkező segítség hiányát tapasztalhatta meg, ami mély nyomokat hagyott sok olaszban. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának összefoglalója.

A szolidaritás az Európai Unió egyik alapelve. Olaszországból többek és gyakran kifejezték véleményüket ezzel kapcsolatban, miszerint Olaszország egyedül maradt, magára hagyták. Különösen a járvány kezdetén.

Az első benyomásom kétirányú volt, amikor láttam az Európai Parlament elé beterjesztett gazdaságélénkítő csomagot. Vannak benne előremutató lépések, annak ellenére, hogy nagyobb elkülönített összeget vártunk volna a gazdasági válság kezelésére, ami a járványt követi.  Másfelől van számos olyan eleme a javaslatnak, amit érdemes lesz tisztázni. Például szeretnénk tisztán látni abban, hogy mikor lesznek elérhetők a források, hiszen az időfaktor nagyon kritikus ebből a szempontból” – hangsúlyozta Nicola Procaccini európai parlamenti képviselő.

Az egészségügyi helyzet most már ellenőrzés alatt van, a gazdaságról viszont ez nem mondható el.

Az olasz gazdaság 10-20 év alatt érheti el ismét, vagy haladhatja meg azt a szintet, ahol a válság előtt állt.

„Olaszország eddig a harmadik legjelentősebb befizetője volt a költségvetésnek, most viszont Európa szolidaritására van szükségünk” – emelte ki.

Tusk a Juncker-generációnak a tagja gondolkodásban és szellemiségben

Donald Tusk a Juncker-generációnak a tagja gondolkodásban és szellemiségben. Ugyanis Jean-Claude Juncker honosította meg azt a fajta gondolkodás és viselkedés módot, amit láthattunk az elmúlt években a bizottsági elnöksége alatt. Szakított azzal a korábbi gyakorlattal, hogy egy európai vezető politikusnak egységesíteni kell a tagállamokat.

Ciklusának a második részében már arra ment rá, hogy hogyan tud kizárni tagállamokat,

így próbált meg többségi támogatást szerezni – fejtette ki Pócza István a Danube Institute kutatási igazgatója.

Hozzátette, Donald Tusk is ennek a szellemi generációnak a tagja, hiszen ebben az időszakban együtt tevékenykedett Junckerrel, nyilván valamilyen szinten magára öltötte ő is ezt a fajta gondolkodást. A jelenlegi helyzetében és pozíciójában, az Európai Néppárt elnökeként az lenne a feladat, hogy a Néppártot egységesítse és megtalálja azokat a közös együttműködési pontokat, amikben mindenki egyet tud érteni. Láthatóan nem ezt az utat választotta.

A címlapfotó illusztráció.


A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!