Tusk a Juncker-generáció tagja gondolkodásban és szellemiségben

 

A múlt héten egy csehországi lapinterjúban elemezte az Európai Néppárt elnöke viszonyát a magyar kormányhoz, kormánypárthoz és kormányfőhöz. Donald Tusk azt mondta, már csak politikusként van mondanivalója Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„Donald Tusk a Juncker-generáció tagja gondolkodásban és szellemiségben. Ugyanis Jean-Claude Juncker honosította meg azt a fajta gondolkodás és viselkedés módot, amit láthattunk az elmúlt években a bizottsági elnöksége alatt. Szakított azzal a korábbi gyakorlattal, hogy egy európai vezető politikusnak egységesíteni kell a tagállamokat.

Ciklusának a második részében már arra ment rá, hogy hogyan tud kizárni tagállamokat,


így próbált meg többségi támogatást szerezni” – fejtette ki Pócza István a Danube Institute kutatási igazgatója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Hozzátette, Donald Tusk is ennek a szellemi generációnak a tagja, hiszen ebben az időszakban együtt tevékenykedett Junckerrel, nyilván valamilyen szinten magára öltötte ő is ezt a fajta gondolkodást. A jelenlegi helyzetében és pozíciójában az Európai Néppártnak az elnökeként, az lenne a feladat, hogy az Európai Néppártot egységesítse, és megtalálja azokat a közös együttműködési pontokat, amikben mindenki egyet tud érteni. Láthatóan nem ezt az utat választotta.

Tudatosan mond nagyon erős dolgokat, próbál megbélyegezni nemcsak országokat, hanem tagpártokat is.

Ilyen módon próbálja az Európai Néppártot átformálni. Tusk tett egy értékvállalást, és egyértelműen egy liberális Európai Néppárt irányába próbálja meg tolni a saját tagpártját, anélkül, hogy jelentősen kinyitotta volna a gondolkodást ezen a téren” – részletezte Pócza.

„Annyira nem a tárgyalásnak és az együttműködésnek a szellemiségében dolgozott az elmúlt időszakban, hogy például a Bölcsek Tanácsának, amit az Európai Néppárt vezetősége felállított, tulajdonképpen megköszönte a munkáját” – fogalmazott.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!