×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nemzetközi együttműködés kezdődött a vízügyi problémák kezelése érdekében

 

Nyolc ország együttműködésével indult két éves, több mint egymillió eurós összköltségvetésű környezetvédelmi program, amelynek célja, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a vízzel kapcsolatos kérdések klímatudatos kezelésére.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)

Árvizek és aszály, ugyanannak a jelenségnek a gyökeresen eltérő megjelenési formái, melyek jól jelzik az időjárási szélsőségek gyakoribbá válását.

Három évvel ezelőtt az aszály miatt oxigénhiány alakult ki a Tisza-tóban, ezért pusztultak a halak – mondta Hegedűs Gábor a Tisza-tó halgazdálkodásáért felelős Tisza-tavi Sporthorgász Zrt. ügyvezetője a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Az ehhez hasonló aszályos időszakokat a vízzel kapcsolatos kérdések klímatudatos kezelését az árvizek, a heves esőzések és az aszály kockázatának megelőzését vizsgálják nyolc ország szakemberei egy közös európai uniós programban. Magyarországot a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság képviseli – mondta Lovas Attila igazgató.

Hozzátette, ez egy kísérleti program, az előző években született projektek eredményeit próbálják szintetizálni a résztvevők. Kiemelte, a projekt nem csak a vízgazdálkodásra fókuszál, kiterjed többek között a  környezetvédelemre és erdőgazdálkodásra is.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

A címlapfotó illusztráció.