×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Brüsszelben tárgyaltak az egészségügyi miniszterek

 

A koronavírus mostanra az Európai Unió (EU) országainak nagy részében megjelent, de kiterjedt járványról Olaszország kivételével nem beszélhetünk. A védekezésről, és annak összehangolásáról tárgyaltak Brüsszelben az egészségügyi miniszterek – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Az európai járvány megelőzési központ hétfőn közepesről magas fokozatúra emelte a koronavírussal kapcsolatos kockázat szintjét az EU-ban. A stockholmi székhelyű szervezet igazgatója a lépést a járvány rendkívül gyors terjedésével indokolta, és azzal, hogy már nem csak az eddig érintett területekről származók kapták el a betegséget, hanem a vírus helyi szinten is terjed. Az európai bizottság adatai szerint február közepe óta csaknem százszorosára nőtt a tagállamokban a megbetegedések száma.

„Az egyes tagállamokban eltérő a helyzet, de általánosságban elmondható, hogy az EU-ban  még mindig az úgynevezett megfékezési fázisban vagyunk. Az a célunk, hogy ez így is maradjon, a fertőzés terjedésének lassítására koncentrálunk” – közölte John. F. Ryan, az Európai Parlament egészségügyi szakbizottsága előtt adott tájékoztatójában.

A járványügyi központ kockázatelemzései azt valószínűsítik, hogy Olaszország mellett más tagállamokban is kialakulhatnak gócpontok, és egyes országokban a legrosszabb forgatókönyvvel is számolni kell.

A járványügyi központ igazgatója szerint ez túlterhelt egészségügyirendszereket, korlátozott diagnosztikai kapacitást, és kevés személyes védelemre szolgáló eszközt jelenthet.

A szakemberek szerint a fertőzés terjedésének lassításával egy ilyen helyzetre is jobban feltudnak készülni, ezért arra kérik a tagállamokat, léptessék életbe pandémiás terveiket, ha kell tiltsanak be tömegrendezvényeket, vagy zárjanak be iskolákat.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

A címlapfotó illusztráció.