Fontos a vallások közti megbékélés

 

A katolikus egyház és az iszlám vallás vezetője februárban közös nyilatkozatot írt alá, amely számba veszi azokat a kihívásokat és közös pontokat, amelyek a két vallás között megtalálhatók. A dokumentum azt is kifejezi, hogy Ferenc pápa és az al-Azhar egyetem nagyimámja igényt tart arra, hogy beleszólhassanak a világ dolgaiba.

Ferenc pápa és Ahmed et-Tajjeb, az iszlám világában nagy tekintélynek örvendő kairói al-Azhar egyetem és mecset nagyimámja megállapodást ír alá a szélsőséges ideológiák elleni közös fellépésről és küzdelemről (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Luca Zennaro)

Karácsony előtt a keresztény Európáról, a vallások párbeszédéről rendezett konferenciát Hölvényi György európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt vallásközi párbeszéd munkacsoportjának társelnöke. A konferencia kiindulópontját a katolikus egyházfő és az egyik legnagyobb iszlám egyetem nagyimámjának közös februári nyilatkozata jelentette. A vallási megbékélésről szóló nyilatkozatot Ferenc pápa arab-félszigeti látogatásakor írták alá a vallási vezetők.

Hölvényi György a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában a nyilatkozatról elmondta, „az egész világért felelősséget vállaló vallási vezetők közös dokumentumáról van szó, amely számba veszi azokat a kihívásokat és közös pontokat, amelyek a két vallás között megtalálhatók”. Hozzátette, a dokumentum azt is kifejezi, hogy Ferenc pápa és az al-Azhar egyetem nagyimámja igényt tart arra, hogy beleszólhassanak a világ dolgaiba.

A két vallási vezető nyilatkozatukban azokat a közös cselekvési pontokat tárták fel, melyek felszámolják a két vallás közt húzódó konfliktusos helyzetet”– mondta Hölvényi György. Kiemelte, a dokumentumnak az egyének felé is fontos üzenete van, a vallási vezetők arra szeretnék buzdítani a híveket, hogy gondolkozzanak el azon, hogy autonóm egyénként mit tudnak tenni a konfliktusos helyzet felszámolásáért.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!