Várhelyi Olivér pozíciója az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikere

 

Az elmúlt tíz év legjelentősebb magyar diplomáciai sikerének nevezte a miniszterelnök azt, hogy magyar biztosa lehet a bővítés- és szomszédságpolitikának az új Európai Bizottságban. Orbán Viktor arról beszélt, hogy a következő öt év legfontosabb biztosi portfoliójáról van szó, amely érinti a migrációt, valamint a biztonságot és az energia kérdéseket is.

Várhelyi Olivér jelöltségét a héten írásbeli válaszai alapján fogadta el az Európai Parlament külügyi bizottsága. A következő lépés november 27-én lesz, amikor az Európai Parlament egyben szavaz majd az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságról.

Várhelyi Olivér kompetenciáját és szakértelmét senki sem vonta kétségbe – jelentette ki Szabó Dávid külpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában. Minden ellenérv, amelyet felhoztak jelöltségét illetően, az politikai indíttatású volt, amely a jelenlegi Orbán Viktor vezette magyar kormánynak is szólt egyben – tette hozzá.

Úgy véli, az, hogy végül Várhelyi Olivér biztosi jelöltségét jóváhagyták, nem csak Magyarországnak öröm, de az Európai Unió jövője szempontjából is fontos győzelem.

Szabó Dávid azt is elmondta, pozícióját az is hitelessé teszi, hogy egy olyan ország képviseletében válik majd az Európai Bizottság tagjává, amely már hosszú évek óta következetesen támogatja a Nyugat-Balkán csatlakozását az Európai Unióhoz. Várhelyi Olivérnek az lesz a feladata, hogy elősegítse a nyugat-balkáni országok integrációját az Európai Unióba, és elérje azt, hogy Magyarország déli határa többé ne külső határ legyen – fűzte hozzá.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!