Folytatódott a biztosjelöltek meghallgatása Brüsszelben

 

Ezen a héten folytatódott a még hiányzó biztosjelöltek meghallgatásának sora. Kedden Várhelyi Olivér magyar biztosjelöltet, valamint a francia és a román jelöltet hallgatták meg, a hét második felében pedig a további szakbizottságokban folytatódott a folyamat.

A három biztosjelölt olyan tagállamok küldöttei, amelyeknek az első jelöltjét már elutasította egyszer az Európai Parlament szakbizottsága – tájékoztatott az M1 helyszíni tudósítója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában. Elmondta, a francia és a román jelölt átment a meghallgatáson, Várhelyi Olivér azonban nem kapta még meg a szükséges jóváhagyást.

A jóváhagyási folyamatot a frakciókoordinátorok értékelik, és ahhoz, hogy egy jelölt átmenjen a szakbizottsági meghallgatáson, náluk kell kétharmados többséget szerezni. Úgy tudni, hogy a baloldali pártok és a liberálisok Várhelyi Olivér ellen szavaztak. A baloldal kijelentette, azt várják el Várhelyi Olivértől, hogy határolódjon el a magyar kormánytól, mert ők csak ebben az esetben látnak garanciát arra, hogy biztosként el tudja látni majd a feladatát. Megjegyezték, ha ezt nem teszi meg, akkor ne számítson a baloldal támogatására.

Azt is elmondta, Várhelyi Olivér most kiegészítő kérdéseket fog kapni az Európai Parlamenttől, amelyeket hétfő délig kell megválaszolnia. Ezután ismét szavaznak a frakciókoordinátorok, ahol szintén kétharmados többség kell majd a jóváhagyáshoz.

Hozzátette, várhatóan a liberálisok mindenféle politikai háttéralkuk miatt Várhelyi mellett fognak szavazni. Ha továbbra sem fogadják el, akkor újabb meghallgatás veheti kezdetét, ahol már a teljes szakbizottság szavaz, és 50 százalék plusz egy szavazat kell majd az elfogadáshoz – jelentette ki.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!