Brüsszel el szeretné kerülni, hogy Salvini pártja kerüljön hatalomra Olaszországban

 

Brüsszel idén sem elégedett Olaszország költségvetésével a 2,2 százalékos deficit miatt, azonban nem kértek korrekciót.

Az unió történetében tavaly fordult első alkalommal, hogy az Európai Bizottság nem fogadta el egy tagállam, jelen esetben Olaszország költségvetését, és annak újratervezését kérte Rómától. Brüsszel az ország most benyújtott következő évi tervezetével sem elégedett, túl magasnak ítélve a 2,2 százalékos deficitet. Azonban meglepő módon ezúttal nem kértek korrekciót – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Kiszelly Zoltán politológus elmondta, Olaszországban Matteo Renzi miniszterelnök idején a túlzott költségvetési hiány miatt kiadáscsökkentési szabályt fogadtak el, amit még Brüsszel is jóváhagyott. Kiemelte, az olasz szavazók új kormányt választottak. Az új kormány, hogy betarthassa választási ígéreteit, nem követte a szigorú költségvetést.

Idén megbuktatták Salvini és az Öt Csillag Mozgalom kormányát. Az új kormány, hogy elkerülje a megszorító intézkedéseket, és kitölthesse hivatali idejét, figyelmen kívül hagyta a kiadáscsökkentési szabályt, és terveiknek megfelelően költekeztek, átlépve a meghatározott keretet.

A politológus kiemelte, korrekcióra idén azért nem került sor, mivel Brüsszel továbbra is hivatalában szeretné tartani a jelenlegi, a brüsszeli politikát támogató kormányt, és így próbálja elkerülni, hogy Salvini pártja kerüljön hatalomra.

Hozzátette, nemrég volt Umbriában regionális választás, ahol Salvini pártja tarolt. Nemsokára lesz még két regionális választás Olaszországban, ahol ugyancsak Salvini pártájnak a győzelmét jósolják. Kiszelly Zoltán kiemelte, sem Brüsszel sem Németország nem akarja, hogy Salvini pártja a regionális sikereken felbuzdulva megfordítsa az olasz politika irányát.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!