A mikromobilitási eszközök folyamatos elterjedése ideálisabb városi közlekedést eredményezhet

 

Autózni kell: így hangzik a 20-21. század egyik kulcsmondata, de nem mindegy, hogy milyen áron, milyen környezetkárosító hatással. Ez utóbbi egyértelműen 21. századi szempont. Az európai szabályok egyre szigorodnak, idén tavasszal minden eddiginél keményebb szabályozást fogadtak el a tagállami miniszterek.

2030-tól az új gépkocsik a 2021-es szinthez képest átlagosan 37 és fél, az új kisteherautók pedig 31 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsáthatnak ki.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke a Kossuth Rádió Európai idő című műsorban elmondta, azt láthatjuk, ma már nem elég az egyik pontból eljutni a másik pontba, mindezt úgy kell megtenni, hogy az a leggyorsabb legyen, és minél kevesebbet ártsunk vele környezetünknek. Ennek érdekében többféle járművet is használhatunk utazásunk során: közösségi és megosztási rendszereket is egyaránt.

A technológiai fejlődés, vagyis a mikromobilitási eszközökként ismert járművek elterjedése gyorsan történik. Habár nem vagyunk ehhez hozzászokva, a kormányzat és a nagyobb városok is nyitottak ezen eszközök integrálására, ezzel pedig fokozatosan leveszik a terhet a városi közlekedésről, így egy ideálisabb állapotot teremthetnek meg idővel ezen a téren.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo