Szinte elkerülhetetlen az olasz kormánykoalíció felbomlása

 

Az olasz kormánykoalíció múlt heti felbontása után ezen a héten további fordulatokkal gazdagodott a történet. Közben Németországban is billeg a hagyományos pártszerkezet.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga elnöke múlt héten jelentette be, hogy felmondja a kormánykoalíciót és előre hozott választásokat szorgalmaz. Ezen a héten az is kiderült, hogy jövő kedden tartják a bizalmatlansági indítványról a szavazást a római törvényhozásban.

A kormánykoalíció felbomlása gyakorlatilag már elkerülhetetlen, innentől kezdve az a kérdés, hogy milyen politikai következményekkel kell majd számolni – fogalmazott Szabó Dávid, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Szerinte Salvini szempontjából a legelőnyösebb kimenetel az lenne, ha az államfő jóváhagyná az előrehozott parlamenti választásokat, mert ezzel a Liga – mint a jelenlegi legnagyobb erő –, nagy eséllyel nyerhetné meg a választásokat. A közvélemény-kutatási adatokból az is kiderült, hogy Salvini pártja megkerülhetetlen tényező lett Olaszországban.

Azt nem tartja valószínűnek, hogy egyedüliként alakítana a Liga kormányt, de a jobboldali pártokkal, mint például a Forza Italia, lehetséges lenne a koalíció.

Billeg a hagyományos pártszerkezet Németországban

Szeptember 1-én két keleti tartományban is lesz választás, és már most jól látszik, hogy a nyugatihoz képest teljesen más a pártstruktúra – fogalmazott Kiszelly Zoltán politológus. Szerinte egyelőre nincs sok esély arra, hogy ez a politika megváltozzon.

Elmondta, hogy a kelet-német állampolgárok abban sem látnak nagy előrelépést, hogy egyenrangú állampolgárokká váljanak a nyugat-német polgárokkal. A másik probléma, hogy azt érzik, hogy nem foglalkoznak eleget az érdekeikkel, ezért a fiatal generáció jelentős része elhagyja Kelet-Németországot, és a fővárosban, vagy ahhoz közel telepednek le – fűzte hozzá.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról beszélt, hogy hatalmas pénzeket fektettek be a térség felzárkóztatására, amelyek leginkább az infrastrukturális fejlesztésekben mutatkoznak meg. Szerinte a probléma abban rejlik, hogy az emberek gondolkodása továbbra sem változott a régi sérelmek miatt.


A Kossuth Rádió Európai Idő című műsora

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo