Vasárnap zárul a Gombaszögi Nyári Tábor

 

Vasárnap zárul a Felvidék legnagyobb nyári, közéleti eseménye, a Gombaszögi Tábor. Az esemény gyökerei az 1920-as évekre nyúlnak vissza, jelen formájában pedig 2008 óta rendezik – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Egy héten át különféle közéleti, politikai, kulturális és gazdasági témákról tartottak kerekasztal beszélgetéseket, előadásokat, esténként pedig koncerteket adtak a táborban.

A közmédia tudósítója a műsorban elmondta, Szlovákia 15 éves európai uniós tagsága óta ez az első év, amikor a szlovákiai magyar közösségnek nincs képviselete az Európai Parlamentben, így a Gombaszögi Nyári Tábor és Szabadegyetem témái között egy nagyon fontos kérdés volt ez. Ezen belül is, hogy ki folytatja majd Csáki Pálnak, a Magyar Közösség Pártjának és Nagy Józsefnek a Most-Híd képviselőjének a megkezdett munkáját.

A Gombaszögi Tábor szervezői rendre meghívták az eseményre a szlovák köztársasági elnököt. Andrej Kiska nem fogadta el a meghívást, azonban Zuzana Caputova idén igen. Ugyan előadást nem tartott, de minden kérdésre válaszolt a táborban. Kitért arra is, hogy a kisebbségekre oda fog figyelni, köztük a magyarokra is természetesen, és elmondta, hogy Szlovákia euroatlanti integrációjában nagy szerepet vállalt a magyar közösség politikai képviselete – zárta szavait Haják-Szabó Mária.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo