Szabadkereskedelmi megállapodást köt az EU Vietnámmal

 

Újabb szabadkereskedelmi megállapodást köt az Európai Unió, ezúttal Vietnámmal kötnek többek között a vámok megszüntetéséről szóló egyezményt – hangzott el szombaton a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Kasznár Attila, a Miskolci Egyetem oktatója a műsorban elmondta, az egyezmény mindkét fél számára előnyös, hiszen jelentős európai textilipari beruházások zajlanak Vietnamban, amiből az európai textilipar csak profitálhat. Vietnamnak pedig azért hoz hasznot a megállapodás, mert egy feltörekvő, és technikailag gyors ütemben fejlődő ország, amely évtizedek múlva az egyik legmeghatározóbb technikai állam lesz, viszont ehhez szüksége van az európai csúcstechnológiára.

A hamarosan megkötendő egyezmény pont arra jó, hogy a technológia bejutását az országba kedvező feltételek mellett lehessen biztosítani.

Az Európai Unió és Vietnam kapcsolata aszimmetrikus, de kifizetődő, hiszen habár gazdaságilag sokkal nagyobb lehetőségei vannak az uniónak, Vietnam további fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges a tőke bevonzása az országba nem csak a környező országokból (Kína, India), Európának pedig érdeke, hogy olcsóbban termelje ki az árut és új vietnami cégek jelenjenek meg a kontinensen.

Az elmúlt évtizedekben óriási fejlődés ment végbe Vietnamban, amely még most is, nap mint nap zajlik, ezért, ha Európa időben fektet be ebbe az országba, az óriási hasznot hozhat később – fejezte be Kasznár Attila.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo