Nem kizárt ugyan, hogy az ország más településein is zajlott megemlékezés a honfoglalást lezáró, jelentős hadi eseményről, de a híradásokban vasárnap csak Zalaegerszeg – méltó és igényesen megrendezett – ünnepéről olvashattunk.

A Zala vármegyei székhely mellett Erdélyben, az egykori Csík vármegyében fekvő Csíkcsomortánban (ma: Hargita megye) is megemlékezésre került sor

július 3-án.

Az egykori Magyar Királyság földrajzilag egymástól messze fekvő, két pontján zajló megemlékezés is azt bizonyítja, hogy ez az esemény az anyaország, de a határon túli magyar nemzetrészek emlékezetében, identitásában is fontos elemnek számít.

Biztosította a magyaroknak Pannóniát

„A csíkcsomortáni Kárpátok Őre emlékhelynél együtt hajtottunk fejet őseink előtt, akik 1119 évvel ezelőtt, a pozsonyi csatában bátorságukkal, összefogásukkal és rendíthetetlen hitükkel diadalt arattak, megvédve hazájukat és biztosítva a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében” – olvashattuk az esemény kapcsán keletkezett Facebook-bejegyzésben,

A július 4-i zalaegerszegi megemlékezést a Zalai Keresztény Nemzeti Koalíció, így többek között a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete rendezte. A Baross téri emlékműnél Paál István, mindkét szervezet elnöke mondott beszédet  – írja a zaol.hu.

Bár számos, az elmúlt időszakban megjelent visszaemlékezés – így a mult-kor.hu korábbi cikke – is kiemeli, hogy „ez a győzelem biztosította a magyarok számára Pannóniát”, mi több, az elmúlt esztendőkben sokan azt is tényként kezelik, hogy a magyarokat ki akarták irtani, és az egész Kárpát-medencéből el szerették volna űzni őket, több tekintélyes magyar történész – így a magyar kora középkor jeles kutatója,

B. Szabó János is – óvatosságra int e magyarázatokkal kapcsolatban.

Komoly erőkkel törtek a fejedelemségre

Tény, hogy a korabeli Bajorország jelentős erőket mozgósított a Magyar Fejedelemség (egyes kutatók szerint Magyar Nagyfejedelemség – a szerk.,) nyugati határvidékeinek elfoglalása céljából, ám arról nem találunk forrásokat, hogy az egész Keleti Frank Királyság összefogott volna a hadjárat sikere érdekében, s az sem tűnik bizonyosnak, hogy a magyarok által ekkor már több mint tíz éve ellenőrzött területek nyugati határvidékeinek elhódításán kívül volt-e ennél lényegesen nagyobb szabású, jóval mélyebbre nyúló műveleti terve a felvonuló bajor seregeknek.

A mult-kor.hu idézett cikke mindazonáltal leszögezi: pozsonyi csata a felvonuló seregek létszáma miatt

a kora középkor egyik legjelentősebb ütközete,

de egyben a magyar honfoglalást lezáró sorsdöntő csata és az első honvédő hadművelet is volt.

A bajorok 907-ben egyetlen nagy rohammal akarták kisöpörni a nem sokkal korábban letelepedett magyar törzseket a nyugati határvidékről.

A hadjárat június 17-én indult el, a sereget Luitpold őrgróf vezette, aki a bajor Nordgau, Ostmark és Karintia őrgrófságokat egyesítette. Az előkelők között ott találjuk a 13 éves IV. Lajos királyt is. A támadók a Duna két partján, illetve magán a folyón nyomultak előre. Az offenzíva a forrásokban Brezaluspurc vagy Braslavespurch néven emlegetett településig, a mai Pozsonyig jutott. (Braszlav Pannónia utolsó katonai kormányzója volt, nevét a pozsonyi várhegyen általa létesített Karoling-erőd őrizte meg.) A csata lefolyásának részleteiről szinte semmit sem tudunk, a Bajor Évkönyv szerint az esemény július 4–5-én történt.

Rengeteg áldozat a támadók oldalán

A magyarok valószínűleg a jól bevált harcmodort alkalmazva kerekedtek felül, és a sváb kútfő némileg kárörvendő megjegyzése önmagáért beszél. „A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és a grófok többségét meggyilkolták.”

Peter Johann Nepomuk Geiger: A pozsonyi csata (1850) (Forrás: Wikipédia)

A bajorok veszteséglistája jól mutatja a küzdelem öldöklő voltát:

Liutpoldon kívül életét vesztette Theotmár salzburgi érsek, a birodalom palotakáplánja (kancellárja), Zakariás brixen-säbeni, Waldo freisingi püspök, továbbá három apát.

Rajtuk kívül 19 gróf, köztük Sieghard a király rokona, Adalbert, Ratold, Hatto is holtan maradt a csatatéren. A kis királyt a római Batavisba, a mai Passau-Niederburgba menekítették.

Mire emlékeztet a Turul-szobor?

Bár a magyar történelmi emlékezetben egészen a legutóbbi időszakig nem foglalt el kiemelkedő jelentőséget a pozsonyi csata, izgalmas kérdés, hogy mely eseménynek állít emléket a tatabányai Turul-emlékmű.

A máig tisztázatlan helyszínen és időpontban zajló „bánhidai csata”, amely előtt a monumentális emlékmű tiszteleg,

több kutató szerint is azonos lehet a 907-es pozsonyi csatával.

Így véli például Veszprémy László alezredes, hadtörténész és az MTA doktora, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) volt igazgatója is.

A turul emlékmű Tatabánya felett (Forrás: Wikipédia)

Egy stabil évszázad kezdete

A pozsonyi csata az elmúlt évtizedekben korunk magyar identitásának egyik fontos alapkövévé lépett elő. A történtekről épp úgy keletkeztek hazafias szellemű legendák, mint ahogy egy vitatható színvonalú animációs film is; számos értékes történeti munka vagy történészi megszólalás is színesítette a csata emlékezetét – így is formálva a magyarok állandóan változó önképét.

Szintén a 907-es esztendőre teszik Árpád halálát.

Jelképes korszakhatár tehát ez az év, hiszen Árpád vezette a Kárpát-medencébe érkező, honfoglaló törzseket. Zavaros okfejtéssel ugyan többen igyekeztek összefüggést keresni a két esemény – a csata és a fejedelem halála – között, ám egyetlen történész sem mutatott ki ilyen egybeesést.

Tény viszont, hogy a győzelemmel végződő, és hazánk katonai – politikai helyzetét egyaránt megszilárdító pozsonyi diadallal együtt, szintén ebben az esztendőben, ez a második olyan esemény, amely jelképesen is pontot tesz a honfoglalással kezdődő időszak, a szövetséges magyar törzsek által alkotott Magyar Nagyfejedelemség megalakulása, berendezkedése korszakának végére.

Kezdetét vette egy olyan – történelmünkben ritka – évszázad, amikor az éppen egységes nemzetté szerveződő magyarság háborítatlanul élhetett és gyarapodhatott.

Kiemelt kép: Peter Johann Nepomuk Geiger képe a pozsonyi csatában n küzdő Luitpold elestéről (Forrás: Wikipédia)