Szabó Józseffel készült cikksorozatunkból már két rész is megjelent korábban, amelyek a linkre kattitva olvashatóak:

• „Belépett egy új fegyvernem”: így változtatták meg a drónok a modern hadviselést – Az orosz–ukrán háború színterei Szabó Józseffel

• „Nem értek egyet azokkal a nézetekkel, amelyek a harckocsit temetik” – Az orosz–ukrán háború színterei Szabó Józseffel

  Kapcsolódó tartalom

  „Nem értek egyet azokkal a nézetekkel, amelyek a harckocsit temetik” – Az orosz–ukrán háború színterei Szabó Józseffel

  Az ukrán háborúban is megmaradtak a páncélos eszközökkel végrehajtott támadások, ám ezek újabban nem érik el a zászlóaljnyi erőt, annál sokkal kisebb méretűek.

Az ukrajnai frontokra jellemző, hogy mintha gyakrabban emelnék kameráikat a harcterekről tudósító stábok a magasba, mint a korábbi háborúk idején. Mi a légierő szerepe a modern hadviselésben?

– Ahány ország, annyiféle szervezeti keretet biztosít a saját légiereje számára, ám maga a légerő mindenképpen önálló haderőnem. Az amerikai felfogásban továbbra is érvényesül, hogy a légierő az ellenség fölötti teljes légtéruralom kivívásának eszköze. Az amerikaiak minden hadjárat elején tömegesen alkalmazzák a légierőt. Emellett kombinált csapások is vannak, amelyek alkalmazása akár megelőzi a légierő csapásait.

Szabó József külügyi szakértő (Fotó: hirado.hu)

– Melyek ezek a „kombinált” csapások?

– Például az amerikaiak legutóbbi, Irán elleni hadjáratuk alkalmával először a stratégiai bombázókat indították el, ami a légierő magvát képezi. Ezzel párhuzamosan a haditengerészet is indított cirkáló eszközöket. Tehát egy integrált és kombinált alkalmazásban az ellenség légvédelmi rendszerét, légierejét támadják meg. Irán esetében a haditengerészetet és a vezetési pontokat iktatták ki olyannyira, hogy még a politikai vezetésre is csapást mértek, s a döntéshozó szerveket is megbénították. Az oroszok ugyanezt nem voltak képesek elérni Ukrajnában – bár az is lehet, hogy ők más elvek alapján működtek.

– Miből lehet erre következtetni?

– Az oroszok nem vívták ki a légtér feletti uralmat, a légi fölényt. Csak részlegesen semmisítették és bénították meg a háború kezdeti időszakában az ukrán légierőt és az ukrán légvédelmet, miközben a politikai döntéshozó központokra egyáltalán nem mértek csapást. Vannak ugyan hírek arra vonatkozóan, hogy a politikai vezetést is ki akarták iktatni, de teljesen más eszközökkel, nem pedig a légierő alkalmazásával. Tehát ez mindenképpen óriási különbség.

– Milyen szerepet kap az oroszoknál a légierő?

– Az orosz légierő egyik legfontosabb feladata a szárazföldi csapatok közvetlen támogatása, amelyet elsősorban Szu–34-es és más csapásmérő repülőgépek hajtanak végre. Minden katonai körzet saját légi és légvédelmi hadsereggel rendelkezik, amely a jelenlegi ukrajnai fegyveres konfliktusban az egyes hadseregcsoportok műveleteit támogatja. Ez azt jelenti, hogy a támadó csoportosításaikat, vagy akár a frontvonalon védelemben lévő csoportosításaikat is képes a saját légierejük hatékonyan támogatni. Ehhez nyilvánvalóan az kellene, hogy valamilyen légi fölény kialakuljon, ám ennek több akadálya is van. Egyrészt nem sikerült az ukrán légvédelmet százszázalékosan kiiktatni, másrészt a nyugati szövetségesi rendszer Ukrajnát folyamatosan ellátja légvédelmi eszközökkel, és folyamatosan képes pótolni az ukrán légvédelmi erők és eszközök veszteségeit. Bár, ahogy telik az idő, egyre kisebb mértékben képesek erre. Ukrajna ugyan elérte azt, hogy egy rétegzett légvédelmet tudott kialakítani néhány rendkívül fontos területe fölött, de ezek működésének hatékonysága is egyre csökken. Ez egyenes összefüggésben áll azzal, hogy rendkívül sok lőszert használnak el, és azzal is, hogy minden légvédelem túlterhelhető.

Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálatának videófelvételéről készült kép egy hiperszonikus Kinzsal rakétával felszerelt, MiG–31 típusú vadászgépről egy nagyszabású hadgyakorlaton Oroszországban 2026. május 21-én (Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium)

– Erre a közelmúlt más konfliktusai is szolgáltatnak példákat.

– Az amerikaiak sem voltak képesek arra, hogy százszázalékos védelmet biztosítsanak az iráni drónok ellen, de Izrael sem tud teljes védelmet szavatolni saját rendkívül fejlett és rétegzett légvédelmi rendszerével. Ha nem is olyanok, mint a szita, ezek a rendszerek, de vannak rajtuk lyukak, amelyek áthatolhatók. Ukrajna tehát bármilyen tömeges segítséget kap a saját légvédelmi rendszereinek a fenntartására, így sem képes arra, hogy elhárítsa a tömeges, levegőből érkező csapásokat, amelynek jellemzője, hogy csak egy része származik az orosz légierőtől.

– Milyen támadó eszközöket használnak az oroszok?

– Pontosan az ukrajnai tapasztalatokból kiindulva olyan fejlesztéseket hajtott végre az orosz légierő, amelyek lehetővé tették, hogy a sima gravitációs bombáikat, amelyeket eredetileg a célpont fölé berepülve kellett volna útjukra bocsátani, ne ezzel a módszerrel juttassák célba. A csapatlégvédelem és a rétegzett légvédelem eszközei ugyanis képesek egy meghatározott távolságból befogni, azonosítani és lelőni az orosz repülőket. Tehát az innovatív és adaptív megoldás az volt, hogy ezeket a gravitációs bombákat most már sokkal távolabbról engedjék el.

– Mekkora távolságból?

– Az orosz megoldás az úgynevezett UMPK modulok kialakítása volt, amelyekre rászerelik a különböző tömegű, nagy pusztító erejű bombákat; ezek súlya 250-től a 3000 kilóig terjed. A modulok szárnyakkal rendelkeznek, ami siklórepülést tesz lehetővé. Az orosz GPS, avagy GLONASS rendszer által programozva repülnek a céljaik felé.

FAB–500T típusú, nagy robbanékonyságú orosz légibomba egy Szu–34-es vadászbombázó szárnya alatt (Forrás: Wikipédia)

– Honnan indítják ezeket a bombákat?

– A hordozó eszközök itt a vadászbombázók. A korszerűbb UMPK-készletekkel felszerelt bombák optimális körülmények között akár 80–120 kilométeres távolságot is megtehetnek, és még ilyen távolságról is igen nagy pontossággal csapódnak célba. Viszont ehhez nagy magasságot kell elérni, tehát a repülési magasságuk 12–14 kilométer is lehet. A szakirodalomban olvastam, hogy ezeket az UMPK modulra felszerelt bombákat képletesen „repülő tüzérségnek” is nevezik. Van benne némi igazság. Ezek a bombák elképesztő pusztítást képesek végezni. Egyébként a siklóbomba és a drón ugyanazt a logikát képviseli – távolról, a légvédelem hatókörén kívülről eljuttatott pusztító erő –, csak más platformról és más célpontokra optimalizálva.

Egy UMPK-platformra szerelt bomba a célja felé tart (Forrás: Wikipédia)

– Az ukrán légierő számos nyugati típusú harci repülőt kapott, és folyamatosak részükre a szállítások. Milyen pozíciókat biztosít ez Kijevnek az oroszokkal szemben?

– Itt azért látni kell, hogy a két hadviselő fél légi haderejének képességeiben, vagy akár a harci gépek számaiban diametrális (áthidalhatatlan – a szerk.) különbségek vannak. Az orosz légierő több száz modern harci repülőgéppel rendelkezik, míg Ukrajna csak néhány tucat bevethető géppel. Tehát elképesztően nagy a számbeli különbség és az erőfölény az orosz fél javára. Ami Ukrajnát illeti, légiereje jelen pillanatban rendkívül vegyes flottával rendelkezik, annak minden problémájával, bajával. Megvannak a régi, még a Szovjetunió korszakából örökölt gépeik, emellett azok a gépek is, amiket egyre ritkuló számban kaptak a Varsói Szerződés volt országaitól. Az F–16-osaik mellett rendelkeznek francia gépekkel is; svéd gépeket is ígértek nekik. Egy ilyen vegyes flottát fenntartani egy annyira szegény és egyre szegényebbé váló ország számára, mint Ukrajna, kész logisztikai katasztrófa lesz; nem beszélve a kiképzés és a flotta fenntartásának szintén várható krachjáról.

– Milyen kihívásokkal kell szembe nézniük a sokféle harci gép miatt?

– Hogy csak egy problémát említsek: mindegyik típusra külön harcászati és alkalmazási szabályzatokat kell kialakítani. Ráadásul öszvér-megoldásaik vannak: például a régi szovjet gépeiket improvizált műszaki integrációval tették alkalmassá a nyugati rendszerek hordozására és indítására. A legalkalmasabb eszköz egy flotta kialakítására az F–16-os lenne, de ebből is korlátozott számban kaptak csak gépeket, és erre a típusra is több év egy pilóta kiképzése. Nem nagyon merik elküldeni a frontvonalak közelébe ezeket a gépeket, mert a rendkívül erős orosz légvédelem hamar befogja, azonosítja és lelövi őket. Az oroszok olyan levegő-levegő rakétákat fejlesztettek ki – amelyek mellé már korszerű felderítő rendszereket is integráltak –, hogy több mint 100 kilométeres távolságból is képesek lelőni az ellenséges gépeket. Orosz források rögzítettek olyan esetet, hogy 150–200 kilométeres távolságból indított rakéták is sikeres találatot értek el.

– Tehát az Ukrajnának átadott harci repülők sem változtatnak az orosz erőfölényen?

– Az ukrán légierő harci gépeinek száma a támogatásként kapott repülőkkel együtt sem éri el a néhány tucatnál többet; az összes gép száma ugyanis nem éri el a százat, ám a valóban bevethető harci gépeik száma ennél jóval alacsonyabb. Volodimir Zelenszkij elnök május végén járt Svédországban, ahol elhangzott, hogy 16 darab Saab Gripen típusú gépet fognak nekik idővel leszállítani. Tavaly ősszel viszont még arról olvashattunk, hogy Ukrajna 100-150 Saab gépet is vásárolna Stockholmtól.

– Ez viszont tekintélyes mennyiség lenne!

– A probléma ezzel csak az, hogy Svédországnak nincs 150 Gripen gépe, a saját haderejében sem. Emellett nem is képesek legyártani belátható időn belül ekkora darabszámú gépet. A Saab hadiipari komplexum, ha megerőlteti magát, évente 10, legfeljebb 12 darab Gripen gyártására képes. Ez az együttműködés tehát inkább hosszú távú igényként, mintsem reális beszerzési tervként értékelhető.

– Milyen légierőkkel vannak jelen az oroszok a frontvonalon?

– Az oroszoknál minden katonai körzetnek van egy saját légi hadserege. Ezek per pillanat az ukrajnai harcokban az egyes hadseregcsoportok harcát támogatják, kivéve a stratégiai légierőt, mert az közvetlenül a vezérkar irányítása alatt áll. A stratégiai légierő tevékenységét a vezérkar tervezi, hagyja jóvá és hajtatja végre; legfontosabb bombázó eszközök a Tu–160-as, a Tu–95MS és a Tu–22M3 bombázó repülőgépek. Ezek nagy hatótávolságú stratégiai bombázók, amelyek gyakran az Engels légi bázist használják felszállásra. Ezt a bázist viszont az ukránok is képesek támadni, ami kockázatos, hiszen ehhez tartozik egy atomraktár is.

– Hogy néz ki a gyakorlatban a csapategységek és a légierő együttműködése?

– Az oroszok egyik legsikeresebb egysége most a Vosztok, vagyis a Kelet hadseregcsoport, amely a kelet-zaporizzsjai frontvonalon harcol. Legutolsó, nagyobb hírt kapott tevékenységük Guljajpolje ukrán város gyors bevétele volt. Ennek a hadseregcsoportnak a tevékenységét például a 11. légi és légvédelmi hadsereg támogatja.

– Ellenfelét képezhetik-e a drónok a harci gépeknek – illetve megéri-e ezekkel a gépekkel drónra vadászni?

– Nagyon ritka esetnek számít, hogy egy drón képes lenne pilóta által vezetett gépet megsemmisíteni; az orosz–ukrán konfliktus során eddig csak egy-két olyan felvétel keletkezett, amikor alacsonyan és kis sebességgel repülő helikoptert tudott kilőni egy drón. A két légi eszköz hatékonyságait, tulajdonságait szinte össze sem tudjuk mérni. Egy vadászgép alapvető funkciója abban mutatkozik meg, hogy egy hasonló típusú, hasonló kaliberű másik vadászgéppel bocsátkozik légi harcba, egy drón ezt nem tudja megtenni a jelenlegi fejlettségi szinten. Ez per pillanat lehetetlen.

– Mi okból?

– A drón repülési tulajdonságai teljesen mások, mint egy modern vadászgépé, és teljesen más egy ilyen harci gép szerkezeti felépítése is. Gondoljunk bele: egy drónban „moped motor” működik, amely elér mondjuk kétszáz kilométer per óra sebességet; egy sugárhajtóműves vadászrepülőgép adott esetben akár 3 Mach sebességgel is képes repülni. Teljesen más fegyverplatformokat tud egy drón szállítani – „harci feje” maximum 40 kiló robbanóanyagot tartalmazhat – mint egy-egy vadászgép vagy egy vadászbombázó; ez több tonna olyan eszközt is képes magával vinni, amellyel egyaránt képes légi és földi célpontok megsemmisítésére.

– Akkor fordítsuk meg: milyen eszközökkel lehet hatékonyan fellépni a drónok ellen? Vadászgépek és harci helikopterek is értek már el eredményeket.

– Állítólag levegő-levegő rakétákkal fölszerelt drónok is megjelentek, amelyek az ellenséges drónok megsemmisítésére alkalmasak, ám nincs bizonyíték a tömeges gyártásra. Az ukránok ugyan kísérleteznek azzal, hogy az F–16-osokat is felhasználják drónvadászatra, és forgószárnyas eszközeiket, vagyis a helikoptereiket is bevetik erre a célra, ám kérdéses, hogy ez mennyire költséghatékony megoldás.

– Miért nem éri meg ez a fajta drónvadászat?

– Egy F–16-ost „fölemelni” és ezekből az eszközökből levegő-levegő rakétákat kilőni a 20 ezer dollárba kerülő, iráni gyártású Sahed drónokra – nem biztos, hogy a legköltséghatékonyabb megoldás. Viszont kényszerhelyzetben vannak: a földi légvédelem megritkulásával a drónok és a rakéták is egyre nagyobb arányban érnek célpontokat.

– Pedig légvédelmi rakétákból kaptak bőven amerikai ellátmányt.

– Mégis, az ukránok számára az egyik alapvető problémát a ballisztikus rakéták elleni védelem jelenti. Erre ugyanis egyedül az MIM–104 Patriot PAC–3-as típusú rakétája alkalmas, de ebből nagyon kevés van. A PAC–3-asból az amerikaiak éves gyártási kapacitása 650 darab, miközben Ukrajna tavaly többévnyi gyártási mennyiséget használt már el.

– Hogy áll az ukrán és az orosz légierő, mennyiben tudnak a szemben álló erők e fegyvernemben aktívan fellépni a háborúban?

– Az ukrán fél korlátozottan képes használni légierejét, és nagyon ritka, egyedi esetekben, azonosított célpontok ellen képes egy-egy alkalommal támadást vezetni. Ezek sem rendszeres attakok. Ezzel szemben az orosz haderő a frontbombázóktól kezdve a stratégiai légierő repülőgépeiig bezárólag a rendelkezésre álló repülő eszközök teljes skáláját használja fel. Itt persze a különféle típusokra vonatkozik a teljes skála, nem pedig arra, hogy a rendelkezésre álló légiflotta összes gépét használnák fel a konfliktusban. Az egyes frontszakaszokon naponta több tucat bevetést hajtanak végre; a naponta ledobott légi bombák száma akár a több százat is meghaladhatja.

– Milyen orosz harci gépekkel mérkőzhetnek meg a Saab által gyártott Gripenek vagy a francia részről eladni tervezett Rafale-ok és Mirage-ok a háborús légtérben?

– Rengeteg orosz géptípus vesz részt ebben a háborúban, így a Szu–24, –27, –35-ösök, vagy például a MiG–31-esek, amelyek az orosz gyártmányú, nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas Kinzsal rakéták kioldására is képesek. Azt hiszem, szintén ezeket a gépeket tették alkalmassá arra, hogy nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták platformjai legyenek. Ezek a leggyakrabban alkalmazott gépeik; mellettük ismerjük a stratégiai bombázókat, mint a Tu–60-as vagy a Tu–22M gépek; ezekből leginkább a cirkáló eszközök kerülnek kioldásra.

– Hová tűntek az orosz–ukrán összecsapásokból a helikopterek?

– Orosz részről a 2023-as nagy ukrán nyári ellentámadásban vetették be tömegesen a Ka–52-es Aligátor típusú helikoptereket. Ez egy kifejezetten páncélvadász célokra készített helikopter; rendkívül nagy sikereket értek el vele. Mai napság is használják őket, de nyilvánvalóan, mivel nincs tömeges páncélos roham és támadás az ukránok részéről, ezért alkalmazásuk is korlátozottabbá vált. Csapatszállítási célokra az Mi helikoptercsalád alkalmas, de ennél a típusnál is vannak kifejezetten harci helikopterek: az Mi–24-es és a Mi–28-as típus. Ezek közül az Mi–24-es a magyar haderőben is rendszeresítve volt. Ukrán részről viszont már nem nagyon tudnak a frontvonal közelébe repülni helikopterekkel. Orosz alkalmazást még a frontvonalon is sűrűbben látunk, de ez attól is függ, hogy mennyi kézi légvédelmi rakéta van a megtámadott csapat szolgálatában.

– Ha a kérdés arra irányul, hogy a hagyományos légierő csődöt mondott-e ebben a háborúban azért, mert nem látunk látványos és klasszikus légi támadásokat és légi csatákat a válasz egyértelműen: nem. A légierő szerepe nem csökkent, hanem radikálisan átalakult. Az ukrajnai háború nem a légierő végét mutatta meg, hanem azt, hogy két modern, jelentős légvédelemmel rendelkező ellenfél között a hagyományos légierő sokkal óvatosabban kénytelen működni. A repülőgépek nem tűntek el a hadszíntérről, hanem távolabb kerültek a frontvonaltól, miközben feladataik egy részét drónok és nagy hatótávolságú precíziós fegyverek vették át.

Vizet hord egy tűzoltó helikopter az ukrán kormány lángoló székházára egy orosz légitámadás után Kijevben 2025. szeptember 7-én (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

– Forradalmi változást hozott-e a légierő alkalmazásában a drónok megjelenése?

– Sokan forradalomról beszélnek, ám én nem nevezném annak. Látványos, ahogy egy drón a 40 kilós robbanófejjel eltalál egy olajtartályt, s ez nyilvánvalóan olcsóbb, mintha egy vadászbombázó a 250 kilogrammos bombájával „tenne rendet”; ám a drón mindössze egy szükségszerű és helyettesítő típusú megoldás. Nem tudja kiváltani a hagyományos légierőt sem funkcióiban, sem pusztító erő okozásában.

– Mi volt ez a szükségszerűség?

– Elég nagy méretű élőerő-hiány alakult ki ukrán részről a frontvonalakon. Az én számításaim szerint ukrán oldalon a frontvonali létszám nem haladja már meg a kétszázezer főt. A szükségmegoldás tehát az, hogy megpróbálják drónokkal helyettesíteni, és ezekkel az eszközökkel lefogni azokat a veszélyes irányokat, terepszakaszokat, ahonnan az orosz támadások várhatók.

– A drón mint új fegyvernem fedezékbe űzte a páncélosokat, irtózatos pusztításokat vitt végbe a gyalogság soraiban, és egyelőre mintha nem lenne komoly „ellenszere”. Mi lehetne a légi hadviselés új szereplőjével szemben a hatékony védekezés?

– A drónok ellen per pillanat a leghatékonyabb eszköz a földi, rétegzett légvédelem. A védelem itt egy második világháborús szintet jelentene. Hagyományos, csöves tüzérség, melyet kiegészítünk egy elektrooptikai berendezéssel; így még radar sem kell, ami azonosíthatóvá teszi a tüzérségi állást. Egy 30 milliméteres gépágyú a lassan repülő drónokkal szemben rendkívül hatásosan alkalmazható. Elszörnyedve néztem a múltkoriban, ahogy az ukránok megtámadták az egyik azovi-tengeri orosz hadi kikötőt: a felvételen egy lassan repülő drón, mintegy „ballagva”, eltalál egy orosz hadihajót, miközben minden irányból csöves tüzérséggel lőnek rá.

– Miért nem találták el?

– Az volt a probléma, hogy a légvédelmi tüzérek egész egyszerűen nem voltak rendesen kiképezve arra, hogy meg tudjanak semmisíteni egy ilyen lassan mozgó légi célpontot. Ez tehát kiképzésbeli hiányosság, amin viszont lehet javítani. Ha jól tudom, Magyarország is vásárolni fog ilyen eszközöket; Zalaegerszegen gyártandó harcjárműveink egy részét is ilyen légvédelmi gépágyúval ellátott toronnyal – Skyranger 30-cal – szerelik fel, amely képes a célpont automatikus földerítésére és megsemmisítésére, ráadásul programozott lövedékekkel.

– Hogy működik a „programozott löveg”?

– Ahogy a lövedék a csőtorkolathoz ér, ott a másodperc törtrésze alatt beprogramozásra kerül, és ily módon próbálja a célpontot megsemmisíteni. Ám a drónok ellen a már említett, 2. világháborús vagy a hidegháborús megoldásokkal is fel lehet venni a küzdelmet; például az oroszok ZU–23-2 légvédelmi gépágyúja bődületes mennyiségben áll rendelkezésre; ezeket egyszerűen csak föl kell pakolni egy pick-up platójára. Vagy ott van a rengeteg, rendszerből kivont, annak idején a harckocsis csapatok közvetlen csapatvédelmét ellátó „Silka” (a ZSzU–23-4-es önjáró légvédelmi gépágyú – a szerk.) nevű, szintén 23 milliméteres gépágyú; ez egy négycsövű eszköz. Szervezési okokból, a kezdeményező készség hiánya miatt egyelőre egyik fél sem használja ki ezeket a lehetőségeket, inkább új megoldásokat keresnek.

Kiemelt kép: Szu–34-es típusú, kéthajtóműves, negyedik generációs, nagy hatótávolságú, nehéz vadászbombázó repülőgép (Forrás: Wikipédia)