A lengyel fél tájékoztatása szerint 2026-ban is folytatódik az a nagyszabású program, amelynek keretében több katonatemető felújítása valósul meg.
A beruházások összértéke forintra átszámítva több száz millió forintot tesz ki, a források pedig a lengyel központi kormányzat, a regionális önkormányzatok és helyi önkormányzati hozzájárulások támogatásaiból állnak össze.
A Kis-Lengyelországi Vajdaság területén több mint 300 egykori osztrák–magyar katonatemető található. A hivatal szakmai munkájának köszönhetően ezek a temetők műemlékvédelmi szempontok szerint, az eredeti állapotukhoz hűen kerülnek felújításra.
A HM HIM és a Kis-Lengyelországi Vajdasági Hivatal együttműködése hosszú múltra tekint vissza. Maruzs Roland ezredes, a HM HIM parancsnoka felidézte, hogy a közös munka a limanowai csata 100. évfordulójára készülve indult el 2013-ban, amikor a hivatal, Krakkó műemlékvédelmi szervezetei és a Nemzeti Örökség Revitalizációja Osztályának vezetője, Joanna Florkiewicz-Kamieniarczyk közösen egyeztettek. Ennek eredményeként megújult a Jabloniec hágón található katonatemető is, amely a huszárok emlékét őrzi.
Az azóta is fennálló, szoros szakmai együttműködés a hadisírgondozás területén egyben a magyar–lengyel barátság elmélyítéséhez is hozzájárul.
A látogatás során Maruzs Roland ezredes és Gelencsér Tibor főkonzul Wroninban főhajtással tisztelgett az I. világháborús vegyes tömegsír előtt.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció – Fotó: MTI/Vajda János











