Dubajban fogták el az ötmilliárdos mobiltelefonos áfacsalás egyik gyanúsítottját

| Szerző: hirado.hu
Dubajban elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint egy mobiltelefon-kereskedelemhez kapcsolódó áfacsaló bűnszervezet tagjaként több mint 700 millió forintos költségvetési kár okozásában működött közre. A két év alatt összesen 5,5 milliárd forintos kárt okozó hálózat ügyében a Szegedi Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint egy mobiltelefonok áfájával kapcsolatos csalásra szakosodott bűnszervezet fiktív cégháló létrehozásával 2023 januárjától két év leforgása alatt öt és fél milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

A főügyészség indítványára kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján, Dubajban elfogott gyanúsított a bűnszervezet tagjaként, hamis számlák kiállításával több mint hétszázmillió forint költségvetési kár okozásához nyújtott segítséget.

A minősített költségvetési csalás bűntette miatt folyó büntetőeljárásban a főügyészség a szökés-elrejtőzés ténye és veszélye, valamint a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a kényszerintézkedést – tudatta az ügyész.

Kiemelt kép forrása: Shutterstock

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még