A kezdeményezés lényege tehát nem az, hogy Svájc egyik napról a másikra teljesen lezárná a határait, hanem az, hogy a bevándorlást a népességi plafonhoz kötnék. Ha a tízmilliós határt mégis átlépnék, a svájci hatóságoknak akár az Európai Unióval kötött szabad mozgásról szóló megállapodások felmondását is mérlegelniük kellene. Ez pedig nemcsak Bernben, hanem Brüsszelben is komoly feszültséget okozhatna, hiszen Svájc ugyan nem EU-tag, de gazdasági kapcsolatrendszere szorosan épül az uniós kétoldalú megállapodásokra.
Kapcsolódó tartalom
A vita hátterében demográfiai fordulat áll. A svájci kormány hivatalos összefoglalója szerint 2025 végén nagyjából 9,1 millió ember élt az országban, és a 2002-ben a lakosság körülbelül 1,7 millió fővel nőtt – döntően a bevándorlás miatt. A svájci gazdaság erős munkaerőigénye, a magas bérek és a kedvező munkafeltételek miatt a vállalatok, kórházak és idősotthonok jelentős részben külföldről, főként az EU-ból toboroznak munkaerőt.
Ennek azonban komoly hátulütői akadnak: dráguló lakhatás, túlterhelt közlekedés, zsúfolódó infrastruktúra, nyomás alatt álló közszolgáltatások és fokozódó környezeti terhelés.
A népszavazást kezdeményező Svájci Néppárt a fenntarthatóságot elsősorban demográfiai és szuverenitási kérdésként értelmezi: szerintük egy kis ország nem növekedhet korlátlanul pusztán azért, mert a munkaerőpiac és a brüsszeli megállapodások ezt ösztönzik.
A szavazás rendkívül szorosnak ígérkezik. A Svájci Rádió és Televízió megbízásából készült első felmérés szerint a támogatók és az ellenzők tábora fej fej mellett áll: 47 százalék igennel, 47 százalék nemmel szavazna, miközben a bizonytalanok dönthetik el a referendum sorsát. Egy korábbi, áprilisi kutatás még enyhe előnyt mutatott a kezdeményezés híveinek: 52 százalék támogatta, 46 százalék ellenezte a népességi plafont. A bevándorlást korlátozását célzó kezdeményezést több mint két évvel ezelőtt indította el a Svájci Néppárt.
A svájci kormány, a parlament többsége, az üzleti szervezetek, a szakszervezetek és a kantonális hatóságok ugyanakkor élesen ellenzik a javaslatot. Beat Jans igazságügyi miniszter radikálisnak nevezte az elképzelést, és arra figyelmeztetett, hogy az veszélyeztetheti Svájc jólétét, belső biztonságát és humanitárius hagyományait. A kormány szerint a szabad mozgás felmondása dominóhatást indíthatna el: nemcsak a munkaerőpiacot, hanem a schengeni és dublini együttműködést, valamint az EU-val kötött kétoldalú megállapodások rendszerét is megingathatná.
A kezdeményezés ellenzői gazdasági érvekkel próbálják alátámasztani álláspontjukat. A Demgrafik nevű bázeli kutató- és tanácsadó cég tanulmánya szerint a népességnövekedés fékezése valóban enyhíthetné a lakhatásra, az infrastruktúrára, a környezetre és bizonyos szociális kiadásokra nehezedő nyomást, a jelentésük szerint azonban a költségek összességében meghaladnák az előnyöket: a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer pénzügyi helyzete évtizedeken át évente több milliárd frankkal romolhatna, az adóbevételek gyorsabban esnének vissza, miközben az egészségügyi kiadások aránya nőne, és a szektorban súlyosbodna leginkább a szakképzett munkaerő hiánya.
Kapcsolódó tartalom
A svájci vita európai szinten is különleges, mert a bevándorlást ezúttal nem elsősorban kulturális, biztonsági vagy integrációs kérdésként keretezik, hanem egy túlnépesedési kérdéskét.
A Swissinfo által megszólaltatott demográfusok szerint ilyen típusú, országos népességi plafonra alig van példa: a Galápagos-szigeteken léteznek ugyan népességkorlátozó szabályok, de ott kifejezetten környezetvédelmi okokból és egy különleges ökológiai területen. Országos szinten a népességszabályozás történelmi példái inkább a születésszám korlátozásához kötődtek, például Kínában, nem pedig a bevándorlás ilyen jellegű plafonozásához.
A közvetlen demokráciára épülő svájci modellben gyakori, hogy a fontos kérdésekben referendumokon dönt a lakosság, így a vitás ügyekben a végső szót nem a pártelitek, nem Brüsszel és nem a nagyvállalati érdekképviseletek mondják ki, hanem a választók. A június 14-i népszavazáson a bevándorlás korlátozáson túl az általános hadkötelezettséget kiváltó polgári szolgálat intézményének korlátozásáról fognak szavazni Svájcban.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco)











