Magyar Péter: Az ukrajnai háború befejezése után az egész EU visszatér az orosz gázhoz

| Szerző: hirado.hu
Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilap hírportálján csütörtökön megjelent interjúban.

A Magyarországra érkező orosz gáz- és kőolajimportot érintő kérdésre Magyar Péter elmondta: a Tisza Párt választási győzelme után is változatlan maradt a földrajz. A magyar nemzet felhatalmazta az új kormányt az energiaforrások „lehetőleg minél nagyobb diverzifikációjára”, de egyúttal arra is, hogy vegye figyelembe a nyersanyagok árát. A Balti-tengeren, majd Lengyelországon és Szlovákián át szállítható cseppfolyósított gáz jelentősen drágább a Romániából, Oroszországból vagy Ausztriából érkezőnél – szögezte le.

„Természetesen elkezdjük a tárgyalásokat, és együtt akarunk működni”

– tette hozzá. Elmondta: szerdai tárgyalásai során lengyel hivatali partnere, Donald Tusk ígéretet tett arra, hogy „mindent megtesz a (gáz)ár csökkentéséért, hogy az ajánlat minél versenyképesebb legyen”, az eredmény azonban a gázpiacon is múlik.

Magyar Péter megerősítette: új interkonnektorokat akar építeni a diverzifikáció érdekében.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország az uniós politikával összhangban „három év múlva már beszünteti-e az orosz gáz és kőolaj vásárlását”, a miniszterelnök úgy reagált:

szerinte az EU politikája „nagyon megváltozik az (ukrajnai) háború befejezése után”, amelyre „remélhetőleg nagyon gyorsan sor fog kerülni”.

Lengyelországnak és Magyarországnak versenyképesnek kell lennie, ehhez alacsonyabb energiaárakra van szükség – mutatott rá Magyar Péter, megjegyezve: e tekintetben ő nagyon pragmatikus, nemcsak biztonságos szállítmányokra, hanem alacsonyabb árakra is törekszik.

Az orosz szállítmányokra vonatkozó, ismételt kérdésre a miniszterelnök kijelentette:

a háború befejezése után „az egész EU visszatér az orosz gáz beszerzéséhez, mivel ez olcsóbb, és mivel erre int a versenyképesség, a földrajz”.

A belpolitikai tervekről szólva Magyar Péter megerősítette az alkotmánymódosítás szándékát. „Ezt megtesszük, talán már két hét múlva” – jelentette ki. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Arra a felvetésre, hogy Lengyelországban a bíróságok eddig nem számoltatták el az előző kormányt, Magyar Péter kijelentette: ez azért van, mert a lengyel ügyészségben és az alkotmánybíróságban „ugyanazok az emberek maradtak”, Magyarországon viszont ez másképp fog történni.

„Természetesen meg kell őrizni az igazságügy függetlenségét, előtte viszont el kell távolítani a »bábukat«, egyébként nem sokra megyünk, amint ez Lengyelországban látszik”

– fogalmazott Magyar Péter.

A magyar–ukrán kapcsolatokról szólva aláhúzta Ukrajna jogát a területi integritás és függetlenség megőrzésére, egyúttal különlegesnek nevezte e tekintetben Magyarország helyzetét.

„Van egy ukrajnai magyar kisebbségünk, amelynek hiányoznak az alapvető jogai a nyelv, a kultúra, az önkormányzati autonómia terén”

– emelte ki.

Aláhúzta: kormánya kész új fejezetet nyitni Ukrajnával fennálló kapcsolataiban, miután az alapvető jogok kérdése rendeződik. Ez viszont sine qua non (elengedhetetlen)  feltétele annak is, hogy Magyarország támogassa Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megnyitását – jelentette ki a miniszterelnök.

Kiemelt kép: Magyar Péter miniszterelnök (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még