Zsidóellenes támadás tervezésével vádoltak meg egy tunéziai férfit Franciaországban

| Szerző: hirado.hu
Franciaországban hétfőn őrizetbe vettek egy tunéziai állampolgárt, akit szélsőséges támadás tervezésével vádoltak meg – közölte a Nemzeti Terrorizmusellenes Ügyészség (Pnat).

Az ügyhöz közel álló forrás szerint a nyomozás során összegyűjtött adatok alapján a tervezett erőszakos cselekmény célpontja egy párizsi múzeum, valamint a zsidó közösség tagjai voltak, azonban konkrét célpontot nem jelöltek meg.

A férfit május 7-én tartóztatták le egy előző nap indított előzetes nyomozás keretében terrorista bűnszervezetben való részvétel vádjával, személyek elleni bűncselekmények elkövetésének gyanújával

– tudatta a Pnat.

A hírt elsőként közlő Le Monde és a Le Parisien című napilap szerint a gyanúsított a Louvre-t, valamint a párizsi 16. kerület zsidó közösségét említette lehetséges célpontként. A Le Monde szerint az ügy egy április 28-i rendőri ellenőrzéssel kezdődött Párizs belvárosában. A párizsi külvárosban élő férfit, akit hamis jogosítvánnyal közlekedve állítottak meg, őrizetbe vették, mivel nem volt érvényes tartózkodási engedélye.

A gyanúsított tagadja, hogy bármilyen terrorcselekményt tervezett volna.

,a Le Monde szerint azonban a férfi mobiltelefonjának vizsgálata során számos dzsihadista propagandavideót találtak.

A Le Monde beszámolója szerint a telefonján olyan internetes keresések is megtalálhatók voltak, mint például „hogyan készítsünk pokolgépet”, vagy a TNT robbanóanyag által okozott károkról szóló kérdések.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: X.com)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még