A The Telegraph által ismertetett fronthelyzet alapján Oroszország és Ukrajna is változtat a stratégiáján a katonahiány miatt. Moszkva fokozatosan adta fel a korábbi „húsdaráló” taktikát, amelyben egymást követő hullámokban küldték előre a katonákat az ukrán állások ellen, nem törődve a nagy veszteségekkel. A módszer brutális volt és emberéletek tömegét emésztette fel, miközben csak korlátozott területi nyereséget hozott. A brit lap szerint az invázió kezdete óta mintegy 1,3 millió főre tehetőek az orosz katonai veszteségek, ebből körülbelül 325 ezren vesztették életüket.

A háború természete azonban közben nagyot változott Ukrajnában. A frontvonal fölött éjjel-nappal drónok figyelnek, az elektronikai hadviselés megzavarja a kommunikációt, az ukrán erők pedig megtanulták felismerni és előre jelezni az orosz támadási mintákat. A nagyobb embercsoportok percek alatt könnyű célponttá váltak, így Moszkva új módszerhez nyúlt.

A lopakodásé lett a főszerep

Az orosz egységek egyre gyakrabban két-négy fős kis csapatokra bomlanak, amelyek gyalog, gyakran éjszaka, minimális rádióhasználattal próbálnak rést találni az ukrán védelmen. Feladatuk nem feltétlenül az azonnali áttörés, hanem az, hogy észrevétlenül bejussanak az ukrán vonalak mögé, ott megvessék a lábukat, majd további csoportokat vezessenek át ugyanazon a résen.

A cél az, hogy az így összeálló kisebb erő oldalról vagy hátulról fenyegesse az ukrán állásokat, elvágja az utánpótlási útvonalakat, és visszavonulásra kényszerítse a védőket. A módszer különösen ott lehet veszélyes, ahol a védelmi vonalak ritkábbak: csomópontoknál, szárnyakon, városi környezetben vagy gyengébben biztosított szakaszokon.

Ez a váltás önmagában is jelzi, hogy a háború már nem a tömegek nyílt összecsapásának a terepe. A drónokkal, szenzorokkal és állandó megfigyeléssel telített fronton a nagy alakzatok sebezhetővé váltak. A modern hadszíntéren az emberanyag továbbra is kulcsfontosságú, de már nem lehet büntetlenül tömegekben mozgatni.

A kis csoportos beszivárgás nem jelenti azt, hogy a katonaként kevesebb kockázattal járna a bevetés. A brit lap forrásai szerint ezeknek a csoportoknak is alacsony a túlélési esélyük: sokukat drónok fedezik fel és semmisítik meg, vagy ukrán egységek számolják fel őket.

A korábbi tömegrohamok a drónok és az állandó felderítés világában már nem működnek. A fronton afelé billen el a hadiszerencse dönt, aki észrevétlenül tud rést találni az ellenség védelmi állásain. A Telegraph által idézett elemzők szerint az orosz támadások egyre inkább szakaszméretűek vagy annál kisebbek, de gyakoribbak. Ez lassú, kúszó előrenyomulást eredményez, nem pedig látványos áttöréseket. Moszkva továbbra is nyomás alatt tartja az ukrán frontot, de mindezt olyan hadszíntéren teszi, ahol minden négyzetkilométerért súlyos emberveszteséggel kell fizetnie.

A működőképesség határán az ukrán hadsereg

Ukrajnában a fronton harcolók kimerülése vált stratégiai problémává. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök annak érdekében, hogy újabb jelentkezőket tudjanak bevonzani a hadseregbe eltörli a határozatlan idejű katonai szerződések rendszerét.

Ez önmagában súlyos jelzés. Az ukrán hadsereg régóta emberhiánnyal küzd: a katonák hónapokat, sőt gyakran éveket töltenek a fronton váltás nélkül, miközben a toborzás egyre feszültebb társadalmi környezetben zajlik. Tömegesen fordul elő, hogy a toborzók civil férfiakat hurcolnak el az utcáról szolgálatra, ami jól mutatja, mekkora nyomás nehezedik az ukrán államra.

Zelenszkij most azt ígéri, hogy meghatározott szolgálati időt vezetnek be, és lehetővé teszik a korábban mozgósított katonák fokozatos leszerelését. A pontos szolgálati időt egyelőre nem közölte, de a reformok részleteit májusban véglegesítenék, és júniustól kezdenék bevezetni.

Kijev pénzügyi ösztönzőkkel is igyekszik kezelni a problémát. Zelenszkij bejelentése szerint a nem harcoló katonák minimális fizetése legalább 30 ezer hrivnya, vagyis bő 200 ezer forintnak megfelelő összeg lenne havonta.

A frontvonalban szolgáló gyalogosok bérét ennél jóval magasabbra emelik, 250–400 ezer hrivnya közé, ami mintegy 1,75–2,75 millió forintnak felel meg.

Ez már nem pusztán hadseregszervezési kérdés, hanem társadalmi alku. Ukrajna azt próbálja üzenni a saját állampolgárainak: a szolgálat nem lehet végtelen, kiszámíthatatlan és reménytelen. Ha a hadsereg további embereket akar bevonni, akkor legalább valamiféle időbeli keretet, rotációt és anyagi biztonságot kell kínálnia.

Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok ennek jegyében két hónapos felső határt jelentett be a frontvonalban töltött szolgálatra. A katonákat ezt követően kötelező rotációra kell vinni, amelyet egy hónapon belül végre kell hajtani. A döntés hátterében az is áll, hogy ukrán kutatások szerint a 40 napnál hosszabb frontszolgálat súlyos lelki terhelést, apátiát, hatékonyságcsökkenést, sőt dezertálást is okozhat.

Százezrek dezertálnak, milliók bujkálnak a sorozás elől

Az ukrán állami nyomozóhatóság által regisztrált, önkényes távollétre és dezertálásra vonatkozó ügyek száma jelentősen megugrott: a Frontelligence adatai alapján 2025 szeptemberére már 235 646 ilyen ügyet tartottak nyilván.

Ezzel párhuzamosan az ukrán védelmi vezetés januárban arról beszélt, hogy katonák százezrei hagyták el egységeiket, miközben a lakosságból több mint kétmillióan nem jelentkeztek a toborzási behívóparancsokra. Ezek az adatok arra utalnak, hogy Ukrajna haderejének egyik legnagyobb kihívása már nem az orosz tüzérség, a drónháború vagy a lőszerhiány, hanem a fronton harcoló katonák utánpótlásának kimerülése.

A fronton tehát nemcsak fegyverrendszerek versenye zajlik, hanem egyre inkább az orosz és az ukrán állam teherbírási és versenyképességi erőpróbája. Ki tud több embert mozgósítani? Ki tudja tovább fenntartani a társadalmi támogatást? Ki tudja úgy pótolni a veszteségeket, hogy közben a hadsereg harcképessége ne roppanjon meg? Az ilyen kérdések fogják meghatározni a háború végét, amelyek közül a legfontosabb, hogy kinek fogynak el hamarabb a katonái.

Kiemelt kép: Az ukrán fegyveres erők katonái a Donyecki területen 2026. március 6-án (Fotó: MTI/EPA/Tommaso Fumagalli)