Idén év elején Emmanuel Macron „a francia elrettentés új szakaszát” jelentette be, a brüsszeli portál szerint ez történelmi lépésnek tekinthető, mivel így Franciaország – mint az Európai Unió egyetlen atomhatalma – nagyobb szerepet szánna a többi európai országnak is a nukleáris elrettentés terén. A francia kezdeményezésre életre hívott együttműködésben Lengyelország mellett – amely nem vesz részt az amerikai nukleáris megosztási programban, érdekelt az európai elrettentés megerősítésében Oroszországgal szemben – Németország, Görögország, Hollandia, Belgium, Dánia és Svédország is részt vesz.
„Úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk ahhoz az országcsoporthoz, amelyet Franciaország hívott meg az együttműködésre. (…) Egy exkluzív csoporthoz, amely olyan országokból áll, amelyek megértik az európai szuverenitás szükségességét. Egy olyan világban élünk, ahol szükségünk van nukleáris elrettentő képességekre”
– mondta Donald Tusk.
A Politico hozzátette, Franciaország ragaszkodik ahhoz, hogy nukleáris fegyvereinek végső ellenőrzése Párizs kezében maradjon, ugyanakkor felmerült annak lehetősége is, hogy idővel francia nukleáris fegyverekkel felszerelt repülőgépeket állomásoztassanak szövetséges országokban.
„Őszintén szólva, nem az az álmom, hogy atomfegyverekkel felszerelt Rafale gépek repüljenek Lengyelország felett, de remélem, nincs ilyen tervük”
– mondta Tusk Macronnak.
Emmanuel Macron szerint csapata a lengyel partnerekkel fog egyeztetni a lehetséges megoldásokról annak érdekében, hogy „a következő hónapokban” elindíthassák a műveleteket – írták. Hozzátették, Donald Tusk emellett méltatta Franciaország elkötelezettségét Lengyelország keleti határainak védelme iránt – beleértve a Fehéroroszországgal és az orosz Kalinyingrád régióval közös határokat. A francia elnök emellett megemlítette annak lehetőségét is, hogy Franciaország részt vegyen a Rzeszów–Jasionka repülőtér biztosításában, amely kulcsszerepet játszik a fegyverek és humanitárius segélyek Ukrajnába történő szállításában.
Franciaország és Lengyelország megállapodásokat is aláírt a védelmi együttműködés elmélyítéséről az űr és a katonai tervezés területén, többek között egy francia katonai távközlési műhold tervezett lengyel beszerzésével, még az év vége előtt – írták. Mindkét ország védelmi miniszterei egy 2026–2028 közötti időszakra szóló kétoldalú védelmi együttműködési tervet is bemutatnak majd, amelynek célja a közös katonai tevékenységek és az összehangolás bővítése – közölte Macron hivatala a Politicoval.
Kiemelt kép: Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel (b) és Emmanuel Macronnal a gdanski Európai Szolidaritási Központban tartott díjátadó ünnepség után beszélgetnek a francia elnök egynapos lengyelországi látogatása során, 2026. április 20-án (Fotó: Ludovic MARIN / AFP)











