„Ez az információ, amelyet a Bloomberg tett közzé, Orbánt igen pragmatikus és hatékony szemszögből mutatja be. Ő valóban nagyon hatékony politikus, hatékony kormányfő, aki éppen hogy az országa érdekeit védi. Nem Oroszországét, nem Amerikáét, hanem pontosan a saját országáét – Magyarországét” – hangoztatta.
Peszkov azt mondta, hogy Putyin és Orbán telefonbeszélgetésének leiratát ő a magyar miniszterelnök mellett szóló érvként értelmezné. Leszögezte, hogy a Kreml rendkívül érzékenyen reagál a legmagasabb szinten folytatott beszélgetések publikálására, és nem rokonszenvezik az ezek nyilvánosságra hozatalára irányuló kísérletekkel.
A szóvivő szerint a leiratban nincsen semmi olyan, ami „megrontaná a kapcsolatot Moszkva és Budapest között”. Elmondta, hogy az Európai Unióban sok erő nem szeretné Orbán újabb választási győzelmét.
„Ez közismert, szemmel látható. És természetesen támogatják azokat az erőket, amelyek politikai opponensei Orbánnak”
– mondta.
Más témákról szólva kijelentette, hogy az ukrajnai és az iráni rendezési folyamat csak annyiban kapcsolódik közvetetten egymáshoz, hogy az amerikai tárgyalók az iráni ügyekkel vannak elfoglalva. Kifejezte Moszkva reményét, hogy Washingtonnak a közeljövőben több ideje és lehetősége lesz az ukrajnai rendezés háromoldalú formátumban történő kezelésére.
Megismételte, hogy Moszkva nagyon nagyra értékeli az amerikai tárgyalók és személyesen Donald Trump elnök béketeremtő erőfeszítéseit Ukrajna ügyében.
A közel-keleti válsággal kapcsolatban emlékeztetett rá: a Kreml a kezdetektől fogva sürgette, hogy a helyzet eszkalációját elkerülendő, a konfliktust mielőbb diplomáciai pályára tereljék. Közölte: Moszkva megelégedettséggel fogadta az Egyesült Államok és Irán közötti fegyverszünetről szóló híreket, üdvözli azt a döntést, hogy a felek nem folytatják a fegyveres eszkalációt, és arra számít, hogy Washington és Teherán ezt követően a tárgyalóasztalnál fog majd kiállni az érdekei mellett. Kifejezte reményét hogy Washington és Teherán delegációja a következő napokban közvetlenül is kapcsolatba lép egymással.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő találkozója a moszkvai Kremlben 2025. november 28-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)











