A tájékoztatásból az nem derült ki, hogy milyen feltételek mellett bocsátják szabadon az embereket, illetve az sem, hogy korábban milyen bűncselekmények miatt kerültek börtönbe. A közleményben mindazonáltal kiemelték, hogy 2011 óta már több mint 11 ezren szabadultak amnesztiával.
Bár Havanna tagadja, hogy az országban lennének politikai foglyok, aktivisták februári adatai szerint Kuba-szerte 1214 embert tartanak börtönben politikai okokból.
Kuba nem először hirdet amnesztiát a karibi ország fontos diplomáciai pillanataiban: tavaly, a Vatikánnal történő egyeztetések részeként 553 foglyot engedett el, Ferenc pápa szentévre vonatkozó kérésére válaszolva.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció – MTI Fotó: Balázs Attila











