A G7 a lakosság és a polgári infrastruktúrák elleni támadások azonnali beszüntetésére szólított fel az iráni háborúval kapcsolatban

| Szerző: hirado.hu
Közös nyilatkozatban szólítottak fel pénteken a G7 országcsoport (Hetek) külügyminiszterei a „lakosság és a polgári infrastruktúrák elleni támadások azonnali beszüntetésére” a Közel-Keleten –számolt be erről az MTI.

„Semmi nem indokolja, hogy szándékosan civileket célozzanak meg fegyveres konfliktusok során, vagy támadásokat indítsanak diplomáciai létesítmények ellen” – olvasható az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, valamint az Európai Unió diplomáciaI vezetőjének a Párizstól mintegy ötven kilométerre található Vaux-de-Cernay-i apátságban tartott megbeszélése végén kiadott közleményben.

Az aláírók „megerősítették a Hormuzi-szorosban a szabad és biztonságos hajózás állandó helyreállításának abszolút szükségességét” is. A találkozót követően Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter úgy vélte, hogy „nagyon széles körű konszenzus van a nemzetközi közösségen belül a hajózás szabadságának megőrzését illetően”.

„Szó sem lehet arról, hogy olyan világban éljünk, ahol a nemzetközi vizeket lezárják a hajózás előtt”

– tette hozzá a G7 elnökségét idén betöltő Franciaország diplomáciai vezetője.

Jean-Noël Barrot bejelentette, a miniszterek „megegyeztek abban, hogy tartanak egy G7 külügyminiszteri találkozót a Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács külügyminisztereivel együtt”. A Hetek találkozójának fő témája pénteken az iráni konfliktus és gazdasági következményeinek kezelése volt, de a résztvevők egyeztetnek az ukrajnai helyzetről is. A találkozóra meghívást kaptak a nagy feltörekvő országok (India és Brazília) külügyminiszterei, valamint az ukrán, a szaúdi és a dél-koreai diplomácia vezetője is.

„Határoztunk arról, hogy továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát a megszállóval szembeni ellenállásában”

– mondta a francia külügyminiszter.

Mindeközben a Fehér Ház számára egyre sürgetőbb az iráni háború lezárása, ezzel kapcsolatban a hirado.hu oldalán korábban arról írtunk, hogy májusra terveztek egy találkozót Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök között. Az amerikai elnök korábban arról tájékoztatta tanácsadóit, hogy véleménye szerint a háború a végső szakaszába lépett, és arra ösztönözte őket, hogy tartsák magukat a nyilvánosan is ismertetett, négy–hat hetes ütemtervhez.

Ukrajnával kapcsolatban Donald Trump elnök a minap sarkos üzenetet küldött Friedrich Merz német kancellárnak, válaszul arra, amiért Németország nem akar segíteni az Egyesült Államoknak az iráni terrorállam elleni háborúban.

„Azt mondja a német kancellár, hogy az iráni rezsim elleni harc nem az övék? Az ukrajnai háború meg nem a miénk”

– jelentette ki Donald Trump, majd hozzátette: az amerikai támogatás Ukrajna felé továbbra is fennmarad, még ha a konfliktust nem is tekinti saját háborújának.

Kiemelt kép: Légicsapásban megsemmisült rendőrörs romjai Teheránban 2026. március 3-án, az Irán elleni amerikai-izraeli támadás negyedik napján. (Fotó: MTI/AP/Vahid Szalemi)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még