A hivatalos tájékoztatás szerint a 21 éves Eyasu Hajama Semena 14 év börtönbüntetést kapott. Idén 18 éves társa – akit a forrás azért nem nevezett meg, mert a bűncselekmény elkövetése idején kiskorú volt – 12 évet kapott. Ellene egyébként Svédországban is per zajlik amiatt, hogy lövéseket adott le Izrael stockholmi nagykövetségére, a hatóságoknak pedig bevallotta, hogy tagja egy Foxtrot nevű bűnszervezetnek, amely még középiskolás korában szervezte be.
Ezzel összefüggésben Sören Harbo dán ügyész hangsúlyozta, hogy
a banda egy közel-keleti terroristacsoport „dániai nyúlványaként működött”,
hozzátéve, hogy a vádlottak tudták, hogy a gránátokkal Izraelnek küldenek üzenetet.
Az elítélteket örökre kitiltották Dániából, amelyet így a büntetés letöltése után kell elhagyniuk. A bíróság gyilkossági kísérletben is bűnösnek találta őket, az indoklás szerint azért, mert tettük elkövetésekor nem törődtek a nagykövetség szomszédságban élők testi épségével. A tárgyaláson
a két fiatal azt mondta, csupán arra bérelték fel őket, hogy elutazzanak Koppenhágába, és dobjanak kézigránátot egy bizonyos épületre,
azonban nem mondták meg nekik, milyen épületről van szó, illetve azt hangoztatták, hogy nincs véleményük sem Izraelről, sem a gázai háborúról.
Kapcsolódó tartalom
A gránátok az éjszakai órákban, a diplomáciai kirendeltség mellett léptek működésbe, a robbanásnak nem volt sebesültje. A két fiatalt néhány órával a bűncselekmény után a hatóságok őrizetbe vették.
Két éve a svéd titkosszolgálat arra figyelmeztetett, hogy
Irán a skandináv országban működő bűnbandák tagjait igyekszik felhasználni Izrael elleni erőszakcselekményekre.
Teherán ezt tagadta.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)











