Elvitte a rendőrség a Magyar Szövetség politikusát a pozsonyi tüntetésről

| Szerző: hirado.hu
A Köz. ügy elnevezésű aktivista csoport péntekre tüntetést szervezett Pozsonyba, amelyen részt vett Orosz Örs, a Magyar Szövetség politikusa is, akit a helyszínről elvitt a rendőrség.

Péntek este, röviddel 18 óra után elkezdődött a pozsonyi Fő téren az a tüntetés, amelyet főként szlovákiai magyar fiatalok hívtak össze és amely során

a Beneš-dekrétumok alapján bevégzett földelkobzások, illetve a szólásszabadság korlátozása ellen tiltakoztak.

A megmozduláson több százan vettek részt – számolt be a Parameter.sk.

A Ma7.sk információi szerint azért léptek közbe a rend őrei, mert a politikus és rendezvényszervező nem volt hajlandó levenni azt a sárga mellényt, amellyel kifejezte nemtetszését a törvénymódosítás kapcsán. Orosz Örs a közösségi oldalán is kifejtette véleményét a történtekről.

„Nem fogom soha megengedni magamnak azt a lélektani állapotot, hogy a félelem határozza meg a cselekvésem a szülőföldemen. Szlovákia az én hazám is!” – fogalmazott a felvidéki politikus.

Kiemelt kép forrása: Facebook

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még