Kiderültek a vérfürdő részletei: pár nap alatt mintegy húszezer embert mészárolt le a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó iráni rezsim

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: Horváth Dániel
Egyre súlyosabb részletek látnak napvilágot az iráni tüntetések brutális leveréséről. Orvosok, ápolók és túlélők beszámolói, valamint titokban kicsempészett felvételek szerint az iráni biztonsági erők napok alatt tízezrek életét oltották ki, miközben a hatalom mindent megtett azért, hogy digitális elsötétítéssel és megfélemlítéssel elfedje a vérengzést. A brit Daily Mail lap részletes beszámolóval jelentkezett a történtekről.

A helyszínen lévő orvosok becslései szerint nagyjából 16 500 tüntetőt öltek meg az iráni karhatalmi erők, sok beszámoló szerint azonban a valós szám a 20 ezret is messze meghaladhatja. A legtöbb áldozat január 8-án és 9-én halt meg, amikor az ország több városában egyszerre csaptak le az utcára vonuló fiatalokra. A beszámolók egyik legmegrázóbb eleme, hogy a fegyveresek kórházakba is behatoltak. Sérülteket vittek el a kórtermekből, infúzióval, légcsővel a testükben, majd kivégezték őket. Több holttesten az úgynevezett „befejező lövések” nyomai látszanak – közvetlen közelről leadott fejlövések, amelyek kizárják a túlélés lehetőségét.

Orvosok szerint a sebesültek egy részét azért hurcolták el, mert azonosították őket a tüntetéseken.

Akik megmenekültek a kórházi rajtaütésektől, azok közül később többeket otthonaikban kutattak fel, és ott végeztek velük.

Vér az utcákon, zsákokkal teli halottasházak

A fővárosban és több tartományi központban szó szerint vér folyt az utcákon. Szemtanúk szerint a tömeges gyilkosságok miatt néhol a csapadékelvezető csatornák környéke vörösre színeződött, a falakon és járdákon sok helyen még most is vércsíkok jelölik az erőszakszervezetek elől menekülők útját.

A teheráni Kahrizak halottasház környékén százával halmozták fel a zsákokat, miközben kétségbeesett családtagok próbálták megtalálni eltűnt hozzátartozóikat. Több esetben a rezsim csak úgy volt hajlandó kiadni a holttesteket, ha a családok „golyópénzt” fizettek –, hogy eltemethessék a halottaikat.

Fiatalok voltak a célkeresztben

Az áldozatok jelentős része 18 és 30 év közötti fiatal diák, sportoló vagy egészségügyi dolgozó. Voltak, akiket piacokon vagy bevásárlónegyedekben zártak körbe, majd felgyújtott területekről menekülés közben lőtték le őket. Egyes városokban ezrek tűntek el egyetlen éjszaka alatt.

A tiltakozások egyik fő követelése a monarchia bukása után emigrációba kényszerült Reza Pahlavi visszatérése volt – ezt a rezsim egzisztenciális fenyegetésként értelmezte.

A Daily Mail beszámolójában fényképpel és a tragikus haláluk körülményeivel együtt is megismerhető az áldozatok története.

Megfélemlítés és totális kontroll

A vérengzés idején szinte teljesen leállították az internetforgalmat az országban, hogy ne juthassanak ki a brutalitást megörökítő videófelvételek. Az utcákon a Baszidzs és az Iráni Forradalmi Gárda egységei járőröztek, hangosbemondókon felszólítva a lakosságot, hogy maradjon otthon.

Beszámolók szerint már a börtönökben is tömeges kivégzések zajlanak, sok esetben bírósági eljárás nélkül. Egy katonát, aki megtagadta, hogy tüntetőkre tüzeljen, halálra ítéltek.

Csak hümmög a világ

Miközben a rezsim vezetője, Ali Hamenei kijelentette, hogy az állam nem hátrál meg, iráni száműzöttek és emberi jogi aktivisták értetlenül állnak a nemzetközi reakciók gyengesége előtt. Szerintük a mostani vérengzés a modern kori történelem egyik legnagyobb tüntetésellenes mészárlása, amelynek mértéke több ismert tömeggyilkosságot is meghalad. A túlélők úgy nyilatkoznak, hogy már nincs visszaút – barátaik vére olyan határt jelölt ki, amit nem lehet többé elfelejteni, a saját polgárai ellen forduló rezsimnek meg kell buknia.

Kiemelt kép: Iráni férfi sétál egy óriásplakát előtt Teheránban. Az országban egyre erősödő kormányellenes tüntetések zajlanak; január 8. óta szünetel az internetszolgáltatás (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még