Kína csupán öt konzulátust működtet az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyság nyolcat, ezzel szemben
Mexikó az Egyesült Államok teljes területén 50 konzulátust tart fenn, amelyek egyetlen célt szolgálnak: a baloldal bevándorláspárti és narkokommunista narratíváját terjesztik, esetenként eldöntve ezzel választásokat
– állítja a The New York Times bestseller írója, akinek legújabb könyvét személyesen Donald Trump amerikai elnök is ajánlotta.
Peter Schweizer legújabb tényfeltáró kötetében, A láthatatlan puccs: Hogyan használják fegyverként a bevándorlást az amerikai elitek és a külső hatalmak? címűben először is arra hívja fel a figyelmet, hogy a tömeges és illegális bevándorlásról szóló közbeszéd eddig csak a már beérkezettekre korlátozódott, hogyan fognak beilleszkedni (vagy sem), a befogadóországokban milyen bűnözési formákat honosítanak meg, milyen összefüggésben áll mindez a migránsok kultúrájával.
A szerző azonban ennél eggyel tovább megy:
itt az ideje beszélni a migrációról, mint fegyverről, vagyis ki kell hozni az árnyékból a reflektorfénybe azokat, akik az illegális és tömeges migrációt globális szinten szervezik és támogatják.
Valamint arról is beszélni kell Schweizer szerint, hogy a migrációt hogyan használja fel a globális baloldal befolyásszerzésre, választások manipulációjára, politikai tőke kovácsolására, és arról, hogy ezért cserébe hogyan válnak támogatóik számára kiszolgáltatottá a bevándorláspárti politikusok és kormányzatok. Röviden, Schweizer szerint
tételesen ki kell mondani, hogyan is sérti meg konkrét lépéseken keresztül a nemzeti szuverenitás elvét a zsidó–keresztény alapokon nyugvó polgári világban az illegális és tömeges migráció.
Mindezek Európában első hallásra nem számítanának újdonságnak, mivel az arab és afrikai eredetű migrációval kapcsolatban az Atlanti-óceántól innen eső területeken – mint például Magyarországon – hosszú évek óta, legkorábban 2015-től fogva hangoztatják a patrióta erők, hogy a baloldal a migránsokkal szavazókat importál. Erre szüksége is van, hiszen a dolgozó emberek körében elveszítette támogatását, ezért az identitáspolitika felé fordulva és a marginális kisebbségek képviseletével – legyen szó az LMBTQ-ideológia képviselőiről vagy arab és afrikai bevándorlókról – új szavazói bázis felépítésére tett kísérletet a baloldal.
Peter Schweizer A láthatatlan puccs: Hogyan használják fegyverként a bevándorlást az amerikai elitek és a külső hatalmak? című könyvének borítója (Fotó: Breitbart)Az Egyesült Államokban azonban mindez újdonságnak számít, ezek kimondása pedig elképzelhetetlen lenne akkor, ha Donald Trump 2024-ben nem nyerte volna meg másodízben az elnökválasztást. A tengerentúlon azért is számít szókimondónak az illegális bevándorlás mint kártékony politikai befolyásszerzési eszköz pénzügyi-politikai hátterének bemutatása, mivel
az amerikai baloldal hosszú évtizedeken keresztül terjesztette azt a politikai narratívát, hogy Amerika egy bevándorlóország, „a világ olvasztótégelye”, ezért a még több bevándorlás csak tovább erősíti az „amerikai álmot”.
A pontosan egy évvel ezelőtt, 2025. január 20-án a Fehér Házba hivatalosan is visszatért elnök a közösségi oldalán, a Truth Socialön közzétett bejegyzésében ajánlotta Peter Schweizer könyvét. „Ez a nagyszerű könyv az első számú bestseller írótól, Peter Schweizertől A láthatatlan puccs: Hogyan használják fegyverként a bevándorlást az amerikai elitek és a külső hatalmak? című könyv most jelenik meg, kedden. Egyszerre életbevágóan fontos és nagyon érdekfeszítő.”
„Rossz dolgok történnek az Egyesült Államokban, és ezeket meg kell állítanunk, most! Nem fogjuk hagyni, hogy bárki is térdre kényszerítse az amerikai birodalmat. Vegyék meg ezt a könyvet!”
„Köszönöm, hogy meghallgattak” – írta közösségi oldalán Donald Trump.
A mexikói bevándorláspárti, befolyásszerzési kísérletek példájaként Peter Schweizer a 2007-es tüntetéseket hozta fel példaként, amikor Amerika-szerte utcára vonult több százezer tüntető, akik a leköszönő második Bush-adminisztráció politikája ellen tiltakoztak. A szerző emlékeztet:
három és fél millió tüntető országszerte utakat torlaszolt el mexikói, salvadori, guatemalai és dominikai zászlók alatt.
A tiltakozók ezenfelül az amerikai állampolgárság megszerzését is követelték, függetlenül az aktuális jogszabályi környezettől.
„Ma menetelünk, holnap szavazunk”
– skandálták, valamint olyanok is elhangzottak annak idején, miszerint „nem mi léptük át a határt, a határ lépett át minket”. A szerző emellett felidézte Andrés Manuel López Obrador egykori mexikói elnök 2017-es látogatását több amerikai városban, ahol az illegális bevándorlók Donald Trump határpolitikája ellen tiltakoztak, amivel az amerikai elnök első ciklusa alatt megbénította a drogkartellek profitmaximalizálását. Ezen a ponton pedig adja magát a kérdés, amely egyben az amerikai különleges egységek hivatkozási alapja is volt Nicolás Maduro január 3-ai letartóztatásához.
Mi az a narkokommunizmus?
Amióta megszűnt a gyarmati rendszer Latin-Amerikában a 19. század folyamán, az azóta eltelt közel két évszázad alatt az ideológia, a teológia és a bűnözés korábban elképzelhetetlennek tűnő összefonódásai jelentek meg a kontinensen. A térségben alakult ki a katolikus egyház társadalmi tanítását lényegében a kommunizmussal összekeverő teológiai irányzat, a „felszabadítás teológiája” – amelyet Szent II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa is elítéltek több ízben –, de hasonló kapcsolat alakult ki a kommunizmus és a kábítószer-kereskedelem között.
Egy korábbi cikkünkben, a hirado.hu oldalán már utaltunk a „holland betegségnek” nevezett közgazdasági jelenségre, amely akkor alakul ki, amikor az állam a bevételeinek alakulását és a gazdaság szerkezetét gyakorlatilag egyetlen tényezőtől – általában a szénhidrogének, kőolaj és földgáz – kitermelésétől és értékesítésétől teszi függővé. Venezuelában a „holland betegség” arra a ösztönözte a 2026. január 3-án megbuktatott Maduro-rezsimet, hogy a kábítószer-kereskedelemből befolyt pénzekből fedezze azt a költségvetés kiigazításához szükséges összeget, amelyet a gazdaság versenyképtelen szektoraiból nem volt képes előteremteni.
Hugo Chávez és Nicolás Maduro ezért hozta létre a Cartel del Los Solest (jelentése: Napok kartellje, utalva ezzel a venezuelai tábornokok vállapjain lévő csillagokra), és ezzel az állam lett a legnagyobb bűnszervezet.
A venezuelai rezsimhez hasonló, narkokommunista stratégiát azonban a térség több országa és félkatonai szervezete is adaptálta Nicaraguától és Kubától kezdve Peruig. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű félkatonai szervezet a termelési javak újraelosztására hivatkozva monopolizálta a kokain kereskedelmi ellátási útvonalát – sok esetben kokaintermesztésre kényszerítve azokat a földműveseket, akiknek elvileg a „felszabadítására” jöttek létre. Kubában a kommunista vezetés pedig az Egyesült Államok elleni aszimmetrikus hadviselés eszközeként ideologizálta meg a szervezett bűnözésben az aktív részvételt, mondván: egyszerre juthat az állam így bevételhez, és teheti tönkre az ellenségesnek tekintett amerikai társadalmat. Nicaraguában a Daniel Ortega vezette sandinista rezsim az országot lényegében a kábítószer-kereskedelem szupersztrádájává aljasította, szintén a társadalmi igazságosságra hivatkozva. Ami közös:
a nicaraguai és a kolumbiai kommunisták is kapcsolatban álltak a hírhedt Medellín-kartellel, élén Pablo Escobarral.
A latin-amerikai kommunisták sokáig azzal magyarázták a kábítószer-kereskedelemben való részvételt, hogy ez az elnyomott földművesek felszabadítását és az amerikai imperializmus elleni küzdelmet szolgálja, a legtöbb esetben végül maguk tették tönkre azokat, akiknek a nevében fegyvert ragadtak, vagy az Egyesült Államok ellen fordultak. A Nicolás Maduro elleni precedens értékű amerikai hadművelet, valamint a minnesotai razziák együttesen azt bizonyítják, hogy Amerika megelégelte az illegális bevándorlással összekapcsolt kábítószer-kereskedelmet, és mindkét destruktív folyamatnak véget akar vetni egy csapásra.
Kiemelt kép: Illegális bevándorlók tüntetnek az amerikai–mexikói határon egy korábbi felvételen (Fotó: EPA/Luis Torres)