Bíróság elé állították az osztrák kémet, akit azzal vádolnak, hogy Oroszországot segítette

| Szerző: hirado.hu
Egy egykori osztrák hírszerző, Egisto Ott csütörtökön állt bíróság elé azzal a váddal, hogy Oroszországnak segített ellenfelek felkutatásában, valamint eladta a kormánynak szánt telefonokat és laptopokat egy technológiai cég korábbi, jelenleg szökésben lévő vezetőjének kérésére.

Egisto Ott volt osztrák hírszerző csütörtökön állt bíróság elé. Azzal vádolják, hogy segített Oroszországnak az ellenfelek felkutatásában, és eladta a kormánynak szánt telefonokat és laptopokat. A vád szerint mindezt a Wirecard nevű technológiai cég szökésben lévő korább vezetőjének, Jan Marsalek kérésére tette – közölte a Reuters.

Ez a legnagyobb kémügy Ausztriában azóta, hogy 2020-ban egy nyugalmazott ezredest évtizedeken át tartó orosz kémkedés miatt elítéltek.

Egisto Ott tagadja a vádakat. A tárgyalás során fény derülhet az orosz hírszerzés európai tevékenységére, valamint Marsalek állítólagos kémkedésére is.

Az ügyészek szerint Ott jogosulatlan hajtott végre végzett rendőrségi és más adatbázisokban, és más országok hírszerzőit is megkérte, hogy találják meg azokat az embereket, akiket Moszkva keresett – például Dmitrij Szenin korábbi orosz hírszerzőt, aki most Montenegróban kért menedékjogot.

Egisto Ott elismerte, hogy a keresések eredményeit a saját Gmail-fiókjában vagy más, hivatalos ügynökséggel nem kapcsolatos dokumentumokban tárolta. Ügyvédje azt mondta, hogy Ott valójában egy felettesének a parancsára járt el, aki egy szövetséges hírszerző ügynökség utasítását teljesítette.

Ott a bíróságon azt mondta: „Tényleg azt hiszik, hogy ennyire hülye vagyok?” – ezzel arra célzott, hogy ha tényleg illegálisan cselekedett volna, sokkal jobban eltüntette volna a nyomait.

Ott nem csak orosz kémeket figyelt meg. Például információt gyűjtött a bolgár újságíróról, Christo Grozevről, aki a Bellingcat nevű nyomozó portálnál dolgozik, és a 2018-as brit Szkripal-ügyet vizsgáló riportot készítette. Az ügyészek szerint Ott Grozev bécsi lakcímét elmondta Marsaleknek, aki betörést szervezett a lakásába.

Grozev később biztonsági okok miatt elköltözött Ausztriából. Ott a bíróságon azt mondta: csak azért gyűjtött róla adatokat, mert meg akarta vele beszélni a Bellingcat nyomozásait. Marsalek szökésben van, vélhetően Oroszországban tartózkodik.

A kémügy tárgyalása várhatóan hónapokig fog tartani – írta a Reuters.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még