Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Miri Regev közlekedési miniszter a kormányfői hivatalban, Jeruzsálemben találkozott a Patrióták Európáért delegációjával – áll Netanjahu hivatalának közleményében. Netanjahu és Regev köszönetet mondtak az EP-képviselőknek „Izrael Állam iránti határozott és állandó támogatásukért, valamint az ország szuverenitásának, határainak és nemzeti identitásának bátor védelméért”.
Netanjahu a találkozón
„a nyugati zsidó-keresztény civilizáció elleni támadásról” beszélt, amelyet a radikális iszlám vezet együttműködve a radikális baloldali erőkkel.
Bár a két erőnek elvileg ellenségesnek kéne lennie egymással szemben, „egy dolog összekapcsolja őket: a zsidók és Izrael elleni gyűlölet” – mutatott rá az izraeli kormányfő hozzátéve, hogy meglátása szerint egyes európai államok „mindenféle ellenőrzés nélkül megnyitották határaikat”.
Az izraeli kormányfő a delegációhoz intézve szavait azt mondta, képviselőkből álló csoportnak, hogy ők nem csak „szövetségesek és fegyvertársak”, hanem „testvérek is egy döntő küzdelemben a világ jövőjéért”.
„A világot fenyegető legnagyobb veszély a militáns iszlám és a nukleáris fegyverek közötti kapcsolat”
– figyelmeztetett Netanjahu.
Regev pedig azt hangsúlyozta, hogy „Európában vannak bátor vezetők, akik megértik, hogy Izrael küzdelme az ő küzdelmük is”.
Harald Vilimsky, a Patrióták-frakció osztrák alelnöke „történelmi horderejű találkozóról” beszélt. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusait eddig kerülték Izrael vezető tisztségviselői szolidaritásból az osztrák zsidó kisebbséggel, amely nem hajlandó együttműködni a legnagyobb osztrák parlamenti párt vezető képviselőivel a pártban történt számos antiszemita incidensre hivatkozva.
Vilimsky szerint a találkozó nagyjából 45 percig tartott.
„A Szabadságpárt történetében először fogadott Harald Vilimsky személyében hivatalosan (egy FPÖ) képviselőt az izraeli kormány, és személyesen is a miniszterelnök”
– közölte az európai parlamenti képviselő.
A beszélgetés középpontjában – Vilimsky szerint – a radikális iszlám és Irán expanzív stratégiája állt. Netanjahu „éles elemzésével” nyűgözte le a résztvevőket – ismertette Vilimsky, aki Izraelt a terjeszkedő iszlamista tendenciákkal szembeni védőfalnak nevezte. Kijelentette, hogy nem elég határozottan fellépni az antiszemitizmus ellen, hanem ezt aktívan kell megtenni „egész Európában a radikális iszlamizációt elősegítő baloldali politikai erőkkel” szemben is.
Kiemelt kép forrása: Harald Vilimsky közösségi oldala











