Donald Trump visszavonta Kanada meghívását a Béketanácsba a kanadai kormányfő kritikus beszéde után

| Szerző: Kertész Ákos
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön visszavonta Kanada meghívását a globális konfliktusok megoldását célzó Béketanácsba. A döntésben nagy szerepet játszhatott Mark Carney kanadai miniszterelnök kritikus, a Világgazdasági Fórumon elhangzott beszéde.

Donald Trump a Truth Social közösségi oldalon Mark Carney kanadai miniszterelnöknek címzett üzenetében tudatta ezt.

„Tekintsen úgy erre a levélre, mint amely visszavonja az önnek küldött meghívást Kanada csatlakozására a Béketanácshoz, amely a valaha volt legrangosabb Vezetők Tanácsa lesz”

– írta.

A kanadai kormányfő beszéde állhat a döntés hátterében

Carney kedden Davosban a Világgazdasági Fórumon elítélte azokat az erős nemzeteket, amelyek a gazdasági integrációt fegyverként, a vámokat pedig eszközként használják. A Die Welt által is szemlézett, a világ vezetőihez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikai vezetésű globális kormányzati rendszer jelenleg törésen megy keresztül, amit a nagyhatalmi versengés és a szabályokon alapuló rend hanyatlása jellemez. Carney beszéde virálissá vált, a benne elhangzottakra már Orbán Viktor miniszterelnök is utalt egy interjújában. 

Donald Trump is reagált a beszédre, miután Davosba érkezett. „Az Egyesült Államok mindig is nagyon nagylelkű volt Kanadával szemben” – mondta az amerikai elnök a svájci városban, aki szerint ennek ellenére Carney beszédében nem mutatkozott sok hála.

„Kanada az Egyesült Államok miatt létezik, Mark, emlékezz erre legközelebb, amikor beszélsz”

– hangsúlyozta.

Carney azóta ismét megszólalt, ellentmondva Trump állításainak. „Kanada és az Egyesült Államok figyelemre méltó partnerséget építettek ki az üzleti élet, a biztonság és a kulturális csere területén. De Kanada nem azért létezik, mert az Egyesült Államok létezik. Kanada azért virágzik, mert mi kanadaiak vagyunk” – mondta csütörtökön.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, a Béketanács alapokmányát csütörtökön írták alá a davosi Világgazdasági Fórumon, tizenkilenc ország (Az Egyesült Államokkal együtt húsz) részvételével. A Reuters a Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselőjére hivatkozva szerdán közölte, hogy legalább 50 meghívót küldtek, melyek közül eddig 35 világvezető vállalta, hogy csatlakozik a Béketanácshoz.

Az Egyesült Államok és Kanada közötti viszony Donald Trump második elnöki ciklusa alatt vált feszültebbé, miután az amerikai elnök több alkalommal is utalt arra, hogy igényt tartana északi szomszédjának területére. Ennek részeként többször felvetette azt az elképzelést, miszerint Kanada 51. tagállamaként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz.

Legutóbb Trump egy valódi fotó átalakításával készített képpel emlékeztetett mindenkit, hogy – Grönland mellett – Kanada is az érdekkörébe tartozik. A Truth Social közösségi oldalon megosztott képen európai vezetőkkel, köztük Emmanuel Macronnal, Giorgia Melonival, Keir Starmerrel és Ursula von der Leyennel látható egy találkozón, amelyen a Fehér Ház vezetője egy olyan térképet mutat, ahol Kanada és Grönland már az Egyesült Államok zászlajának színeiben jelenik meg.

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök beszél, miután aláírták az általa kezdeményezett Béketanács alapító okiratát az 56. Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban 2026. január 22-én (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még