A Reuters beszámolója szerint Ali Shaath palesztin volt kormánytisztviselőt, polgári mérnököt és egykori tervezési miniszterhelyettest jelölték ki Gáza igazgatására egy, az Egyesült Államok által támogatott megállapodás keretében. A kinevezés Donald Trump amerikai elnök tervének új szakaszát jelöli, amely Izrael gázai háborújának lezárását célozza. Shaath egy 15 fős palesztin technokrata bizottság élére kerül, amely a Hamász éveken át tartó uralma után venné át az övezet irányítását.
Trump terve szerint Izrael már kivonult Gáza közel feléből, de csapatai továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a terület másik részét, ahol szinte minden épület megsemmisült.
Az amerikai elnök korábban arról beszélt, hogy Gázát a „Közel-Kelet riviérájává” alakítaná.
Shaath feladata az infrastruktúra újjáépítése és mintegy 68 millió tonnányi törmelék, valamint fel nem robbant lőszer eltakarítása lenne. Egy palesztin rádióinterjúban Shaath azt javasolta, hogy a romokat a tengerbe tolják, új földterületeket hozva létre. Szerinte a törmelék eltávolítása három év alatt megoldható lenne.
Első számú prioritásként sürgős segélyezést jelölt meg, beleértve az ideiglenes lakhatás biztosítását a kitelepített palesztinok számára. Második lépésben az alapvető és létfontosságú infrastruktúra helyreállítását, majd az otthonok és épületek újjáépítését tervezi. „Gáza hét éven belül visszatér, és jobb lesz, mint valaha” – fogalmazott.
Optimista ütemterve azonban komoly akadályokba ütközhet,
többek között nem világos az sem, hogyan szereznének engedélyt a nehézgépek és berendezések behozatalára, amelyeket Izrael általában biztonsági okokra hivatkozva tilt.
Kiemelt kép forrása: MTI/AP/Dzsehad as-Srafi











