Orbán Viktor magyar miniszterelnök meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trump amerikai elnöktől – közölte Szijjártó Péter, majd elmondta:
a meghívást megtiszteltetésnek veszik, és természetesen részt vesznek a béketanács munkájában, a kormányfő utasította, hogy jelezze ezt az amerikai adminisztrációnak.
Hangsúlyozta: nagyra becsülik Donald Trump„ békepárti tevékenységét” világszerte, a gázai békefolyamatban is ő jelenti a reményt, Magyarország pedig érdekelt abban, hogy a Közel-Keleten béke legyen, mert a térség biztonsági helyzete nagy befolyással van a közép-európai biztonsági helyzetre.
Már a békemegállapodás aláírására is meghívta Orbán Viktort Donald Trump
Emlékezetes, hogy a magyar miniszterelnököt tavaly ősszel a gázai békemegállapodás aláírására is meghívta az Egyesült Államok elnöke.
Orbán Viktor október 13-án vett részt a közel-keleti békemegállapodás ünnepélyes aláírási ceremóniáján. A megállapodást Sarm es-Sejkben, Egyiptomban írták alá a felek. „Trump elnök megcsinálta. És ha nem csábulunk el a háborúpárti szirénhangoknak, Ukrajnában is meg fogja csinálni. Ehhez minden támogatást meg kell adjunk! Földrajzi helyre, országméretre és súlyra való tekintet nélkül létezik a világon egy békepárti hálózat, amely mindenhol, legyen az Közel-Kelet, Kaukázus vagy éppen Ukrajna, egymást segítve összedolgozik a békéért. Magyarország ennek a békepárti hálózatnak, a normális emberek koalíciójának büszke tagja” – közölte akkoriban a kormányfő.
A Béketanács feladata lesz a gázai háború befejezésére irányuló terv második szakaszának végrehajtásának felügyelete
Ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán, A Fehér Ház hivatalosan is nyilvánosságra hozta az úgynevezett Béketanács, valamint az azon belül működő Gázai Végrehajtó Tanács tagjainak névsorát.
Kapcsolódó tartalom
A Fehér Ház bemutatta a gázai „Béketanácsot”
A Fehér Ház bemutatta a gázai „Béketanácsot”
A Fehér Ház korábban (Orbán Viktor meghívása előtt) azt közölte, hogy a Béketanács tagjai között lesz Marco Rubio amerikai külügyminiszter, Steve Witkoff különmegbízott, Jared Kushner, Trump elnök veje, Tony Blair volt brit miniszterelnök, Hakan Fidan török külügyminiszter, Ali al-Thawadi magas beosztású katari tisztviselő, Hassan Rashad egyiptomi hírszerzési főnök, Mark Rowan amerikai milliárdos, Reem al-Hashimy, az Egyesült Arab Emírségek nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, Nickolay Mladenov, az ENSZ korábbi közel-keleti különmegbízottja, Yakir Gabay, izraeli ingatlanmágnás, valamint Sigrid Kaag, az ENSZ tisztviselője.
Donald Trump a Gázai övezet felügyeletére létrehozott Béketanácsról először egy nappal azután beszélt, hogy Steve Witkoff különmegbízott bejelentette a gázai terv második fázisába való átmenetet az enklávé jövőjét és a háború befejezését illetően. Witkoff még csütörtökön jelentette be az X-en, hogy „az elnök 20 pontos tervének második szakaszának elindítását a gázai konfliktus befejezése érdekében, amely a fegyverszünetről a demilitarizációra, a technokratikus kormányzásra és az újjáépítésre tér át”.
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetem a Béketanács létrehozását”
– írta akkor Trump a Truth Socialön.
Ali Shaat, aki a Gázát ideiglenesen irányító technokrata bizottságot fogja vezetni, szombat reggel a palesztin Baszma rádióállomásnak adott interjúban elmondta, hogy becslése szerint a Gázai övezet újjáépítése hét évig fog tartani. Elmondta, hogy egy ambiciózus tervet készítenek elő, amely magában foglalja a háború romjainak a Földközi-tengerbe szállítását is.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)











