Az AFP francia hírügynökség
helyi tisztségviselőkre hivatkozva kedden 416 ott rekedt turistáról adott hírt, köztük több mint 60 orosz állampolgárról.
Daniel Drake cseh külügyi szóvivő közölte, hogy a prágai külügyminiszternek jelenleg 27 cseh állampolgárról van tudomása Szokotrán.
Az Arab-tengerben található sziget idegenvezetői a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva kedden elmondták, hogy a helyi szállodák teljesen tele vannak vendéggel. Helyi lakosok pedig arról számoltak be:
egyes látogatók arra kényszerültek, hogy magánházat béreljenek, másoknak pedig elfogyott a pénzük, mert útjukat csak pár naposra tervezték, megint mások pedig az idegenvezetőknél szálltak meg.
A legtöbb helyi hotel és üzlet csak készpénzt fogad el. A pénzátutalásokhoz szükséges infrastruktúra csak korlátozottan elérhető és nagyon lassan működik.
A nemzetközi járatok kizárólag az Egyesült Arab Emírségeken keresztül érhették el Szokotrát. Noha Abu-Dzabi a jemeni polgárháborúban elvileg a szaúdi vezetésű katonai szövetség oldalán harcol az Irán hátszelét élvező síita húszi lázadókkal szemben, egyre inkább saját érdekeit is érvényesíti a konfliktusban. Az emírségek által támogatott Dél-Jemeni Átmeneti Tanács (STC) nevű milícia az utóbbi hetekben nagy területeket foglalt el részben a Szaúd-Arábiával közös határon. Rijád visszavonulásra szólította fel az emírségekkel szövetséges milíciát, és támadást indított hadállásai ellen. Időközben az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma bejelentette, hogy befejezte csapatainak kivonását Jemenből. A nemzetközileg elismert jemeni kormány pedig szaúdi szövetségeseivel vissza tudott foglalni bizonyos térségeket.
A jemeni Yemenia Airways állami légitársaság most először közölte, hogy közvetlen járatokat indít Szokotráról a szaúd-arábiai Dzsiddába. Az első járat a tervek szerint szerdán indul és elsőként az ott rekedt turistákat fogják evakuálni. A légitársaság rendszeres heti légi összeköttetést kíván teremteni Dzsidda és Szokotra között, de az emírségeken keresztüli járatok újraindításáról egyelőre nincsenek értesülések.
Az egyedi flórájáról és faunájáról híres és az UNESCO világörökségi listáján szereplő Szokotra az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a turisták körében, dacára a 2014 óta dúló jemeni polgárháborúnak.
Kiemelt kép: a Dél-Jemen elszakadásáért küzdő Déli Átmeneti Tanács (STC) katonája egy ellenőrzőponton, Áden kikötővárosban 2025. december 31-én. Az előző napon a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció a jemeni Mukalla kikötőjében megtámadta az STC-szeparatistáknak szánt fegyver- és járműszállítmányokat, amelyek az Egyesült Arab Emírségekből érkeztek. Jemen elnöki vezetői tanácsának vezetője, Rasíd al-Alimi rendkívüli állapotot hirdetett, és elrendelte a Szanaa és Abu-Dzabi közötti védelmi megállapodás keretében Jemenben állomásozó emírségi csapatok 24 órán belüli kivonását. MTI/AP.











