Husszein Mahmúd Marsad al-Dzsavhari az al-Kudsz Hadtest 840-es egységének kulcsfontosságú operatív tagja volt. A közlés szerint részt vett olyan terrorista akciók megtervezésében, amelyeket Szíriában, illetve Libanonban készítettek elő, és amelyek célpontja Izrael és biztonsági erői voltak – tette hozzá a hadsereg.
Tavaly november vége óta Izrael és a libanoni Hezbollah síita milícia között tűzszünet van érvényben, amelynek rendszeres megsértésével a felek kölcsönösen egymást vádolják. A megállapodás egyebek között tartalmazza azt is, hogy a Hezbollahnak a libanoni-izraeli határtól mintegy 30 kilométerre északra található Litáni folyón túlra kell visszavonulnia. Izrael ennek be nem tartására hivatkozva szinte naponta támad célpontokat Libanon hozzá közel eső területén.
A libanoni egészségügyi minisztérium szintén csütörtökön közölte, hogy Izrael egy légicsapással megölt két embert az ország északi részén, a szíriai határ közelében. Az ANI hírügynökség úgy tudja, hogy a támadás egy furgont ért. Az áldozatok kilétét nem közölték.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció: Iránból kilõtt rakéta Izrael északi része felett 2024. április 14-én hajnalban. MTI/EPA/Atef Szafadi











