Chris Minns, az állam miniszterelnöke újságíróknak azt mondta, nem biztos, hogy Új-Dél-Wales összes lakosa örömmel fogadja majd a szigorításokat, kormánya azonban mindent megtesz az emberek biztonságáért.
„Sydney és Új-Dél-Wales örökre megváltozott amiatt a terrortámadás miatt”
– szögezte le.
Az újonnan elfogadott jogszabály négyre korlátozza az egy fő által tartható tűzfegyverek számát, bizonyos csoportok, például gazdák esetében pedig 10-ben állapította meg a felső határt. Emellett szélesebb jogköröket ad a rendőrségnek is a tüntetések korlátozására, illetve betiltja az olyan szervezetek zászlainak nyilvános használatát, mint például a Hamász vagy a Hezbollah.
A december 14-i vérengzésben 15 ember vesztette életét, több tucatnyian megsérültek; az áldozatok többsége zsidó származású volt.
Kiemelt kép: Sebesültet visznek kórházba mentősök Sydney Bondi Beach nevű tengerparti strandjáról, ahol két fegyveres tüzet nyitott a hanukát ünneplő zsidó közösségre 2025. december 14-én (Fotó: MTI/AP/Mark Baker)











