A stratégiai dokumentum világossá teszi, hogy a Donald Trump elnökkel ismertté lett America First logika átfogó és hivatalos doktrínává vált. Az amerikai külpolitika elsődleges célja mostantól nem a világ egészének átalakítása, hanem az amerikai nemzeti érdekek védelme és megerősítése. Minden más ehhez képest másodlagos.

Európa továbbra is fontos

Ebből a szemszögből Európa egyszerre jelenik meg válságban lévő, civilizációsan meggyengült partnerként, és olyan stratégiai térségként, amelyet Amerika továbbra sem engedne át rivális hatalmaknak – és immár sokkal szigorúbb feltételek mellett ellenőrizne.

A nemzetközi sajtó jelentős része, beleértve számos magyar médiumot is, figyelemfelkeltő szalagcímekkel kürtölték világgá a szenzációhajhász megállapítást: Donald Trump Amerikája Európát ellenségként kezeli. Ezzel szemben a valóság jóval árnyaltabb.

A fedlap és a tartalomjegyzék nélkül 29 oldalas stratégiai dokumentum közel három oldalon át kizárólag Európa meggyengült helyzetével foglalkozik a világban. Ebben a részben valóban kritikus megállapítások sorozata szerepel az öreg kontinenssel kapcsolatban.

Az elsősorban a progresszív oldalról érkező bírálatok többnyire azt vetették a stratégiai dokumentum készítőinek szemére, hogy kizárólag Európát nevezték meg a világon antidemokratikus tendenciák gócpontjaként, holott a dokumentum egészének lényege, hogy Amerika a jövőben nem kíván foglalkozni az olyan ügyekkel és területekkel, amelyek az amerikai nemzeti érdeket nem érintik. Hogy a riválisoknál milyen az államok berendezkedése nem változtat a tényen, hogy Amerika versenytársai maradnak, azonban a szövetségen belül tapasztalt gondok, könnyen átterjedhetnek, így kiérdemlik a figyelmet.

Európa tehát azért kapott erőteljes bírálatot, mert a Trump-adminisztráció világképében továbbra is kiemelt fontosságú a kontinenst, nem pedig azért, mert máshol a világon ne tudtak volna kimutatni jóval veszélyesebb antidemokratikus tendenciákat.

Hivatalosan is vége az egypólusú világrendnek

A stratégia célja, hogy válaszoljon a legégetőbb kérdésekre: mit akar elérni Amerika, mit tud bevetni a céljai elérése érdekében, és hogyan tudja végeredményben a nemzetbiztonsági helyzetét javítani.

A dokumentum azzal indít, hogy kíméletlen önkritikával számol le a hidegháború utáni amerikai külpolitikai konszenzussal.

A szerzők szerint óriási hiba volt elhinni, hogy Washington tartósan uralhatja az egész világot, és hogy az amerikai választópolgár hajlandó lesz a végtelenségig fizetni a globális rend fenntartásának katonai, gazdasági és politikai költségét.

A dokumentum szerint a korábbi elit:

• túlterjeszkedett – minden ügyet nemzetbiztonsági kérdéssé minősített,
• túlértékelte a szövetségesek lojalitását és saját teherviselési hajlandóságát,
• miközben globális intézményekre bízta az amerikai szuverenitás egy részét, gyakran olyan fórumokra, amelyeket a szöveg transznacionalista és időnként kifejezetten Amerika-ellenes irányultságúnak nevez.

Erre válaszul az új stratégia szűken értelmezett nemzeti érdeket hirdet: a jövőben Amerika csak azzal foglalkozik, ami közvetlenül érinti az USA biztonságát, jólétét és hatalmi pozícióját. A dokumentum hét alapelvet is felsorol ezzel kapcsolatban, melyek közül az „elköteleződés a be nem avatkozási politika mellett” névre hallgató pont a legbeszédesebb.

„Egy olyan ország számára, amelynek érdekei olyan számosak és sokfélék, mint a mieink, a be nem avatkozás elvének merev betartása nem lehetséges. A mérce viszont, hogy mi minősül indokolt beavatkozásnak, nagyon magasan lesz a jövőben” – írja a friss nemzetbiztonsági stratégia.

Mindez azt jelenti, hogy Amerika kevesebb felelősséget vállal a világért, de ezzel párhuzamosan sokkal nagyobb figyelmet szentel az ellenőrzése alá tartozó régiók irányába, beleértve Európát is. Ezzel a kinyilatkoztatással hivatalosan is megszűnt az egypólusú világrend, Amerika többé nem tekinthető a világ egyedüli domináns nagyhatalmának, de továbbra is toronymagasan kiemelkedik a többiek közül

Európa száguld az összeomlás és az önfelszámolás felé

A stratégia bevezető részében felsorolásszerűen szerepelnek Amerika fő céljai, melyek között közül egyből feltűnést keltve szerepel, Európa sorsának rendezése is.

„Támogatni szeretnénk szövetségeseinket Európa szabadságának és biztonságának megőrzésében, miközben helyreállítjuk Európa civilizációs önbizalmát és nyugati identitását”

– fogalmaztak.

A dokumentum végén található külvilágról szóló három oldalas részben, azonban már nyílt, egyértelmű, és kérlelhetetlen kritikát kapott a kontinens vezetése. Részletekbe menően vették sorba az Európa számára kellemetlen problémákat.

Ezek a gondolatok messze túlmutatnak az eddig szokásos túl keveset költenek védelemre típusú korábbi amerikai kritikákon. A dokumentum szerint a kontinens problémái elsősorban nem katonaiak, hanem civilizációs eredetűek.

Európa civilizációs válságnak az oka pedig az elhibázott migrációs politika, a demográfiai összeomlás, a politikai szabadság korlátozása és a nemzeti identitás fokozatos eróziója.

A stratégiában arra figyelmeztettek, hogy ha mindez így folytatódik, Európa húsz éven belül felismerhetetlenné válhat, és nem biztos, hogy egyáltalán képes lesz betölteni azt a szerepet, amit Amerika a szövetségi rendszerben elvárna tőle.

Washington ezért azt a célt tűzi ki, hogy segítsen Európának visszanyerni stratégiai önbizalmát, miközben ragaszkodik ahhoz, hogy Európa elsődlegesen saját maga gondoskodjon biztonságáról, és ne az Egyesült Államokra támaszkodjon minden fronton. Ennek része a NATO-n belüli új, sokkal szigorúbb elv: a tagállamoknak 5 százalékos GDP-arányos védelmi kiadásig kell eljutniuk. Ez már nem udvarias javaslat, hanem amerikai elvárás.

Monroe-doktrína 2.0: „Trump-kiegészítés”

A stratégia Európán kívül is tartogatott meglepetéseket. Egyik legmarkánsabb újdonsága a Monroe-doktrína újraértelmezése, amelyet a dokumentum egyenesen Trump-kiegészítésként nevez meg. Ez azt jelenti, hogy Amerika katonai erő felmutatásával követeli vissza a nyugati félteke teljes stratégiai terét, és nem engedi sem Kínát, sem Oroszországot a saját kontinensére.

A cél, hogy a USA megakadályozza a nem nyugati hatalmak katonai, technológiai vagy gazdasági térnyerését a térségben; megvédje a határokat, tengeri útvonalakat és kulcsinfrastruktúrákat, megszüntesse a migrációs nyomást, megfékezze a drog- és fegyverkereskedelmet, és tartósan az USA-hoz kösse a latin-amerikai országokat.

A nyugati félteke tehát Amerika elsődleges „birtoka”, ahol Washington nem kíván versenytársat eltűrni.

A dokumentum pedig világosan fogalmaz: a jövőben több amerikai erő, több diplomáciai befolyás és több katonai jelenlét várható a régióban.

Ázsia és a kínai kihívás: gazdasági háború békés felszínen

A stratégia Ázsiát nevezi meg a 21. század fő gazdasági és geopolitikai csatatereként. Az Egyesült Államok deklarált célja a versenyfutásban, hogy:

• megőrizze fölényét a kulcsfontosságú technológiákban (MI, biotech, kvantumtechnológia, űrtechnológia),
• visszaszorítsa a kínai gazdasági expanziót a fejlődő országokban,
• biztosítsa, hogy a dél-kínai-tengeri kereskedelmi útvonalak amerikai ellenőrzés alatt maradjanak,
• és megakadályozza, hogy Kína domináns hatalommá váljon az indopacifikus térségben.

A dokumentum kiemeli: noha az Egyesült Államok nem akar háborút Kínával, egy hosszú távú gazdasági és technológiai versenyre készül, amelyben a szövetségesek – Japán, Dél-Korea, Ausztrália, India – szerepe kulcsfontosságú.

A stratégia világosan kimondja azt is, hogy Washington meg akarja akadályozni a Tajvan elleni támadást, és olyan katonai erőt kíván fenntartani a térségben, amely képes elrettenteni bármilyen kínai agressziót.

A korábbi világrend – amelyben Amerika a bolygó minden részén egyszerre próbált mindent irányítani – véget ért.

Helyette most egy olyan korszak következik, amelynek kezdetén az Egyesült Államok újrarendezte a sorait, hogy a nehezített versenyben továbbra is megőrizze minden eddigi előnyét.

Kiemelt kép: Az elnöki pecsét az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia fedőlapján (Fotó: Fehér Ház)