Dmitrij Medvegyev bejelentette: több mint 400 ezer katonát szerződtetett idén az orosz hadsereg

| Szerző: hirado.hu
Több mint 400 ezer katonát szerződtettek idén az orosz fegyveres erők, további több mint 34 ezer ember pedig önkéntes alakulatokba vonult be – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke egy szerdai moszkvai tanácskozáson.

„Bizonyossággal megállapítható, hogy a legfőbb parancsnok (Vlagyimir Putyin elnök) által a jelenlegi időszakra, az idei évre kitűzött célok gyakorlatilag megvalósultak” – jelentette ki Medvegyev.

A volt elnök és kormányfő idén januárban az RBK című lap visszaemlékezése szerint mintegy 450 ezer főben nevezte meg a 2024-ben szerződtetett katonák számát, és további 40 ezerben az önkéntes alakulatokhoz csatlakozókét.

A besorozott katonákat az orosz védelmi minisztérium szerint nem vezénylik a „különleges hadművelet” övezetébe.

A szerdai hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül kettőn előre tudtak törni, folytatták az Oszkil folyó bal partján és a Mirnohrad városban (orosz nevén: Dimitrov) körülzárt ukrán csapatok megsemmisítését, valamint a közeli Hrisine és Szvitle település „megtisztítását”, és csaknem 1200 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egy hadiüzemet, valamint az ukrán energetikai és üzemanyag-infrastruktúra több, az ukrán hadsereget kiszolgáló létesítményét, üzemanyag-, lőszer- és anyagi-műszaki raktárakat, 11 páncélozott harcjárművet, egy horvát RAK-SA-12-es sorozatvetőt, egy amerikai M777-es 155 milliméteres vontatott tarackot, továbbá 102 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Herszon megyei Oleskiben három egészségügyi dolgozó életét vesztette, kettő pedig megsebesült a járási kórházat ért csapás következtében.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még