„Nélkülöz minden hősiességet és romantikát a mostani háborús halál. Ez nem a Hunyadi-film! Nem arról van szó, hogy szemben állnak egymással a férfiak, megküzdenek, az erősebb fölül marad, a gyengébb meg elesik. Ülsz és egyszer csak beesik a halálod a fejedre. Azt se tudod, honnan jön!” – fogalmazott Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök háborúellenes országjárásának nyíregyházi állomásán most szombaton.

A Reuters most részletes portréanyagot írt az ukrán katonák önfeláldozásáról és kálváriájáról, a szenvedéseikről készült beszámolók sora drámai módon szemléltetik azt, amiről a miniszterelnök is beszélt. Történetük egyszerre példája a hősiességnek és önfeláldozásnak, a haza és a család iránti olthatatlan szeretetnek, de valami olyasminek is, amelyről túlzás nélkül mondható: rosszabb, mint ha a csatatéren éri az embert a halál.

Lőpor és az összeégett holttestek szaga; az eltűnt bajtársak emléke; hozzátartozók, akik szeretteik után kutatnak, sok esetben mindhiába; sebesülés a lábon, amely egy életre megnyomorít; öngyilkosság.

A Reuters által nyomon követett fiatalok idén tavasszal vettek részt egy viszonylag rövid kiképzésen, amelyet követően rögtön a frontra kerültek. Tizenegyen indultak a csatába, és ma már egyikük sem harcol: négyen sérülésekkel tértek vissza a frontról; hárman harc közben eltűntek, bizonytalan, hogy mi lett a sorsuk; ketten dezertáltak; egyikük súlyosan megbetegedett; és egyikük öngyilkos lett a fronton elszenvedett traumák következtében. A hírügynökség az alakulat tragédiáján keresztül mutatta be, milyen sors vár azokra, akiket végül elvisznek a frontra.

Mint a hírügynökség írta, a 11 katona esetében fiatalemberekről – 18 és 24 év közöttiekről– van szó, akiknek alig kezdődött el az élete, és a legszebb éveiktől lettek megfosztva a háború poklában.  Akik visszatértek közülük a frontról, azok is testi vagy lelki értelemben megrokkanva jutottak haza.

Van aki hazatalál, mások csak reménykedhetnek, hogy láthatják-e még a szeretteiket valaha

A 20 éves Pavlo Broskov a háború előtt bolti eladó volt, majd önkéntesként jelentkezett az ukrán fegyveres erőkhöz és a 28. gépesített dandárban szolgálatot teljesítve vett részt a harcokban az orosz csapatok ellen. Most, három hónappal később, mióta kikerült a hadikórházból – ahogy a Reuters fogalmazott – Pavlo Broskov immár megtörve de mégis dacosan, egy odesszai lakásból nyilatkozott a háborúban elszenvedett borzalmakról.

Broskov júniusban – ahogy a hírügynökség fogalmazott – belenézett a halál arcába. Mindkét combján meglőtték, és magatehetetlenül feküdt a porban, amikor már pár méterrel a feje felett lebegett egy orosz drón, és épp arra készült, hogy kioldja robbanóanyag-rakományát.

„Abban a pillanatban megértettem, darabokra fogok szakadni. Nem a haláltól féltem, hanem attól, hogy többé nem láthatom viszont a feleségemet és a kislányomat”

– mondta Pavlo Broskov.

Másodperceken múlott az élete, mielőtt bajtársa, Jevhen Juscsenko közbe lépett, és az kiengedés előtti utolsó pillanatban sikerült lelőnie a drónt. Így menekült meg Pavlo Broskov a halál torkából – de önfeláldozó katonatársáról ez már nem mondható el, ő ugyanis később eltűnt a fronton.

Ugyanakkor Juscsenko nővére, Alina még  abban reménykedik, hogy testvére esetleg nem halt meg. Juscsenkónak ugyanis július közepén egy hadműveletben nyoma veszett, így nővére is azoknak a kétségbeesetteknek az ezreihez tartozik, akik eltűnt szeretteik után kutatnak, a siker legcsekélyebb reménye mellett. „Sokan azt mondják, meghalt. Mások arról beszélnek, meghalt vagy fogságban van” – mondta Alina, aki egy októberi tömegrendezvényen vett részt, amelyen az eltűnt katonák sorsára hívták fel a figyelmet. A nő az utolsó pillanatig bízik benne, hogy eltűnt testvérét viszontláthatja majd.

Barátja eltűnése Broskovot is megrázta: arról beszélt a Reuters-nek, hogy végig vele kellett volna maradnia.

„Együtt küzdünk, és együtt bukunk”

– emlékezett vissza egy korábbi ígéretére Broskov.

A kijevi kormány fedezet nélküli ígéretekkel – magasabb fizetés, különböző juttatások – csalogatja magához a kiszolgáltatott anyagi helyzetben lévő fiatalokat azért, hogy részt vegyenek a három és fél éve tartó háborúban, miközben épp most rúgja rá az ajtót Ukrajnára az ország történetének legnagyobb rendszerszintű korrupciós botránya.

Miközben a kijevi hatalom vezetői egymás után távoznak hivatalukból, Ukrajna egyre nagyobb területeit vonják ellenőrzésük alá az oroszok.

Legnagyobb támogatójuk, az Egyesült Államok pedig a háború befejezését célozza. A szűkülő geopolitikai és katonai mozgástérrel mit sem törődve Kijev tovább akarja folytatni a harcokat, ehhez pedig további mozgósítható emberállományra van szüksége. A kijevi vezetők arroganciája pedig csak a TCK-k sorozótisztjeinek brutalitásával vetekszik.

Közel 3 ezer euróért lőpor, hullaszag és rémálmok egy életen át

A februárban indított programnak köszönhetően egy 18 és 24 év közötti ukrán önkéntes 2900 eurót vihet haza havonta, valamint 24 ezer eurós prémiumra és kamatmentes jelzáloghitelre is jogosult. Így került tűzkeresztbe a 18 éves Jurij Bobrisev is, aki testvére halála után csatlakozott a hadsereghez, de a döntését azóta már megbánta.

„Már bánom, hogy aláírtam azt a szerződést. Azt hittem, így kereshetek némi pluszpénzt, de visszafelé sült el a dolog”

– mondta Bobrisev.

Nem így vélekedik Broskov és Bobrisev másik barátja és bajtársa, a 23 éves Kuzma, aki még barátja előtt tapasztalta meg, milyen rettenetes, sokszor halálos tűzerőt és pusztítást is képviselnek a modern hadviselés rovarszerű gyilkológépei, a bombákkal felszerelt, kisebb és nagyobb méretű drónok. Súlyosan megsebesült alhasi tájékon, tüdeje fekete füsttel telítődött. Üvölteni akart a bajtársainak, de csak egy erőtlen hörgésre futotta, mielőtt társai berángatták volna egy közeli lövészárokba. Kuzmának a mai napig rémálmai vannak erről az alkalomról.

„Az a szag, a lőpor és a hullák szaga”

– emlékezett vissza Kuzma.

Már csak abban az odesszai kórházban találkozhatott újra Broskovval, aki a sérülései miatt ideiglenesen tolószéket is kapott. Kuzma videókat is feltöltött a TikTokra, így állítva örök emléket azoknak a bajtársaknak, akik eltűntek vagy harcoltak, és meghaltak. Kuzma története azért is tanulságos, mivel arról is mesél, milyen körülmények között is kerülnek a 18 és 24 év közötti ukrajnai fiatalok (beleértve a kárpátaljai magyarokat is) a húsdarálóba.

Közelharci kiképzés, drónkezelési szimulációs gyakorlat, fizikai és pszichológiai ellenálló-képesség fejlesztése alig pár nap alatt.

Ez töredéke mindannak, amit békeidőben a hivatásos és tartalékos katonáknak el kell tudni viselnie egy hadgyakorlat során. Az eredmény borítékolható. A fiatalok tavasszal csatlakoztak a hadsereghez, de már júniusban bevetették őket a harcokban.

Hatalmas erény a bátorság, de a háború sosem változik

Mindennek ellenére Broskov bátorságához kétség sem férhet. „Húszéves vagyok, nem sokat láttam az életből, mégis odamentem.”

„Ha tehetném, mindezt újra megtenném. Azt tettem, amit valamennyi felelős ukrán polgár megtenne”

– jelentette ki dacosan a sérülésekkel hazatért fiatal, aki elmondása szerint a családját akarja megóvni attól, hogy elérje őket a háború.

A katona szerettei és hozzátartozói azonban már nem így látják, különösen feleségét, a 19 éves Krisztinát viselte meg a háború és az, hogy férjét ilyen állapotban, összevarrt lőtt sebekkel a combján, tolókocsiban kellett látnia.

„Bárcsak soha ne létezett volna ez a szerződés. Annyi fiatalember meghalt, 18 évesek, szinte gyerekek. Inkább felnőni kellett volna megtanulniuk”

– fakadt ki a végső elkeseredettség Krisztinából.

Nem áll módunkban igazságot tenni ebben a háborús konfliktusban, pusztán egyetlen dologra hívjuk fel a figyelmet, a fegyverek összetettebbek és fejlettebbek lesznek, de a háború sosem változik.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/)