Bolsonaro közeli munkatársa, Andriely Cirino az AP-nek megerősítette, hogy a korábbi elnököt (2019-2023) szombat hajnali 6 óra körül vitték el otthonából, a főváros Jardim Botanico negyedében található lakóparkból, majd a szövetségi rendőrség központjába szállították. Jair Bolsonaro ügyvédje, Celso Vilardi a Reuters hírügynökségnek megerősítette az őrizetbe vétel tényét, ám okot nem közölt. Egy, az ügyet ismerő forrás szerint az intézkedés „megelőző jellegű” volt, és Bolsonaro házi őrizetének feltételeivel hozható összefüggésbe.
A szövetségi rendőrség szóvivője közölte: Bolsonaro szombat reggel rabosítási orvosi vizsgálatokon esett át.
Bolsonarót szeptemberben 27 év és 3 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiért a 2022-es választási veresége után puccskísérletet szervezett, hogy hatalmon maradjon – ám az ügyben a végső letartóztatási parancsot még nem adták ki, mivel a fellebbezési folyamat nem zárult le.
A politikus több mint száz napja szigorú házi őrizetben volt, miután megsértette a rá vonatkozó óvintézkedéseket egy másik ügyben, amelyben azzal vádolták, hogy amerikai politikai beavatkozást próbált kiharcolni az ellene indult büntetőeljárás leállítására.
Bolsonaro védelme várhatóan igyekszik majd a büntetés házi őrizetben való letöltését elérni, egészségügyi állapotára hivatkozva. A korábbi elnök több egészségügyi problémával küzd, részben a 2018-as kampány során elszenvedett hasi késelés következményeként. Precedensként a korábbi elnök, Fernando Collor de Mello esetét hozhatják fel, aki hasonló indokkal otthonában tölthette büntetését.
A fellebbezési lehetőségek vasárnapig még nem merültek ki, ám jogi szakértők szerint kevés esély mutatkozik a döntés megváltoztatására. A Legfelsőbb Bíróság tagja, Alexandre de Moraes akár úgy is dönthet, hogy a további beadványok csak a büntetés végrehajtásának késleltetését szolgálják, és elrendelheti a büntetés azonnali megkezdését.
Kiemelt kép: A puccskísérlet megszervezésével vádolt Jair Bolsonaro volt brazil elnök. A latin-amerikai országban 2023-ban, egy héttel az új elnök, Luiz Inácio Lula da Silva beiktatása után Bolsonaro több ezer szimpatizánsa megostromolta a kongresszus, az elnöki palota és a legfelsõbb bíróság fõvárosi épületeit (MTI/EPA/EFE/André Borges)











