November 14-én a bolgár képviselők elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy új igazgatót nevezzen ki a Lukoil tulajdonában lévő burgaszi finomítójába. Ez átfogó jogköröket biztosít neki a létesítmény irányításának átvételére, eladásának jóváhagyására, és szükség esetén államosítására. Emellett Szófia fontolgatja, hogy Magyarországhoz hasonlóan mentességet kér a szankciók alól.
Bulgária üzemanyag-ellátásának mintegy 80 százalékát biztosítja orosz nyersanyagból, azonban a szankciók életbe lépése után Szófia év végéig olaj nélkül maradna. Ugyanez az arány Romániában mindössze 20 százalék körül alakul. Ott csak néhány hónapig tartó áremelkedés következne be, mert az ország már dolgozik rajta, hogy megoldja a pótlást.
Bukarest szintén fontolóra veszi, hogy mentességet kérjen a szankciók alól, miközben saját választ dolgoz ki. Az államosítást csak végső lehetőségnek tartja fenn. Bogdan-Gruia Ivan román energiaügyi miniszter közölte, hogy az ország felkészült minden eshetőségre.
Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádiónak adott interjújában elmondta, hogy olyan megállapodásokat kötött, amelyek jók a magyar gazdaság számára.
Minél több helyről érkezik gáz vagy olaj, az biztonságot ad Magyarországnak. A bolgár sajtó a szankciók alól való mentesülés kapcsán felidézte, hogy a magyar miniszterelnök olyan dologra volt képes, amire kevés európai vezető: elérte célját, és továbbra is vásárolhat Magyarország orosz kőolajat és földgázt.
Kapcsolódó tartalom
Orbán Viktor: Az amerikai szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Orbán Viktor: A washingtoni megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott
Orbánnak van gerince, és térdre ereszkedés nélkül tud tárgyalni - írja a bolgár újság
A kiemelt kép illusztráció – MTI/EPA/Makszim Sipenkov











