Új feltételt szabnak a bevándorlóknak az osztrákok: nyilatkozniuk kell, hogy nem zsidógyűlölők

| Szerző: hirado.hu
Ausztria ismertette antiszemitizmus elleni tervét, amelyben az is szerepel, hogy a jövőben a bevándorlóknak nyilatkozniuk kell arról, hogy nem antiszemiták.

Az előző héten már beszámoltunk arról, hogy Ausztria a héten bemutatja az antiszemitizmus ellen kialakított nemzeti stratégiáját. „Az antiszemitizmus elleni határozott fellépés kormányzati munkánk elengedhetetlen része” – hangsúlyozta akkor Gerhard Karner belügyminiszter egy  közleményben.

Hétfőn meg is jelent a teljes tervezet az osztrák kormányfői hivatal honlapján:

a 236 oldalas tervezetben a 2025 és 2030 közötti időszakra irányoztak elő lépéseket a zsidógyűlölet ellen.

A honlapon közzétett összefoglaló szerint 8 különböző szakterületen összesen 49 konkrét lépést indítványoztak a tervezetben. „A Hamász 2023. október 7-i terrorista támadásai óta új antiszemitizmus-hullámot tapasztalunk Európában – és Ausztriában is –, amely nyíltabb, agresszívebb és digitálisan terjed” – idézték a honlapon Alexander Pröll antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős államtitkár azzal kapcsolatos indoklását, hogy miért van szükség a lépésekre.

A svájci Die Weltwoche ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy

a tervezet szerint a jövőben a bevándorlóknak nyilatkozniuk kell  arról is, hogy nem antiszemiták.

A nyilatkozat kötelező eleme lesz az úgynevezett integrációs nyilatkozatnak, amelyben korábban már olyan értékek mellett kellett állást fogniuk a bevándorlóknak, mint a demokrácia és a jogállamiság. Az új stratégia legfontosabb elemei között szerepel még az MI-rendszerek fokozottabb használata az online antiszemita tartalmak felderítésére, valamint egy bécsi holokausztmúzeum megvalósíthatóságának felülvizsgálata.

A Bécsi Zsidó Közösség szerint 2025 első felében 730 antiszemita incidenst jelentettek a fővárosban – ez körülbelül 10 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A cselekmények ideológiai eredete szinte egyenletesen oszlott meg: 28 százalékot a baloldalnak, 27 százalékot a muszlimoknak és 20 százalékot a jobboldalnak tulajdonítottak – írta a Die Weltwoche.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még