A hirado.hu elsők között számolt be arról, hogy Donald Trump amerikai elnök becstelennek nevezte a BBC brit közszolgálati médiatársaság főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított sugárzása miatt kialakult botrány következtében már bejelentették távozásukat.
Az amerikai elnök jogi képviselői levelet intéztek a BBC-hez,
amelyben kilátásba helyezték, hogy Donald Trump egymilliárd dolláros kártérítési pert indít a brit médiatársaság ellen, ha a cég nem vonja vissza hivatalosan és haladéktalanul a dokumentumfilmben elhangzott rágalmakat, és nem kér elnézést közvetlenül Trumptól a történtekért.
A botrány előzményeként a múlt héten kiderült, hogy
a BBC-műsorban félrevezető módon szerkesztve közölték Trump 2021 januárjában mondott beszédét, amely emiatt úgy hangzott, mintha az elnök kifejezetten a kongresszus washingtoni épületegyüttesének megrohamozására biztatta volna támogatóit.
A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy „békésen és hazafias módon” hallassák hangjukat, és éltessék „a bátor szenátorokat és képviselőházi tagokat”.
A botrány miatt vasárnap benyújtotta lemondását Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlegének, a BBC Newsnak a vezetője.
Samir Shah, a BBC kormányzótanácsának elnöke a parlamenti szakbizottságnak küldött hétfői levelében leszögezte: a BBC elfogadja azt a megállapítást, amely szerint Trump beszédének szerkesztési módja alkalmas volt olyan benyomás keltésére, hogy az amerikai elnök közvetlenül erőszakcselekmények elkövetésére szólította fel híveit.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Vincent Thian)











