Mint írtuk, vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlegének, a BBC News-nak a vezérigazgatója is bejelentette lemondását.
A döntésre alig pár nappal azután került sor, hogy a The Telegraph részletes cikkeket közölt arról, hogy a brit közmédia egyik belső jelentése szerint (amelyet egy, a szakmában elismert független tisztviselő állított össze) a BBC manipulált több híranyagot is – köztük például Donald Trump capitoliumi beszédét egy, a 2024-es elnökválasztás előtt alig pár nappal megjelent műsorban. De arról is szó esett a jelentésben, hogy a gázai háború vonatkozásában is jól látható elfogultságot mutatott a BBC.
Kapcsolódó tartalom
Botrány a BBC-nél: teljesen meghamisították Donald Trump capitoliumi beszédét, kiszivárgott egy belsős dokumentum
„Megdöbbentő dokumentum”– kiszivárgott, hogyan támogatta a BBC a Hamász terroristáit
„Megdöbbentő dokumentum”– kiszivárgott, hogyan támogatta a BBC a Hamász terroristáit
Az ügy súlyát jelzi, hogy Katie Razzall, a BBC szerkesztője szokatlan időpontban, hétfő hajnalban közölt véleménycikket a történtekről- Véleménye szerint a botrány egyrészt arra mutat rá, hogy a BBC legfelsőbb szintjein is konfliktusok vannak.
„Ez földrengésszerű. A BBC News főigazgatójának és vezérigazgatójának egyidejű távozása egy példátlan esemény. Ez a BBC történetében rendkívüli pillanat. Nem lehet alábecsülni”
– írta a botrányról a szerkesztő.
Még a BBC munkatársait is váratlanul érte a főigazgató lemondása, túl sok lehetett a botrányokból neki
Katie Razzall azt is hozzátette, hogy Tim Davie lemondása „első ránézésre logikusnak tűnik”. Ezzel kapcsolatban megosztotta személyes élményeit is, azt írta: „Már egy ideje azon tűnődtem, hogy vajon mennyi ideig akar még egy ilyen, nagy nyomással járó pozícióban maradni. Idén több alkalommal is interjút készítettem vele, miközben a viták egyre hevesebbé váltak, és már nem tűnt a szokásos, vidám önmagának.” Felidézte azt is, hogy a főigazgató a lemondási nyilatkozatában utalt „a tisztség rendkívül intenzív, hosszú évekig tartó személyes és szakmai követelményeire ezekben a lázas időkben”, és hozzáfűzte:
szerinte az előző héten indult botrány már túl sok volt a főigazgatónak a sorozatos válságok után – köztük két gázai dokumentumfilm, illetve a nyári Glastonbury-botrány – , és már nem volt elég ereje egy újabb küzdelemhez.
„A főigazgatóság az egyik legnehezebb pozíció a közéletben. Ez neki nagyon megterhelő volt. Nagyon tehetséges vezető, aki valódi változásokat hozott, de egy bizonyos ponton fenntarthatatlanul kimerítővé válik” – nyilatkozta Razzalnak a BBC kommunikációs részlegének volt vezetője, John Shield. A szerkesztő emellett azt is megjegyezte: a történtek ellenére Tim Davie sokkolta a munkatársakat azzal, hogy a hétvégén bejelentette a döntését.
Belső konfliktusok, politikai kampány a háttérben?
Véleménye szerint egy másik vezető, Deborah Turness elvi okokból, a felelősséget vállalva mondott, legalábbis ez látszik a nyilatkozatából is. Ugyanakkor Katie Razzall megjegyezte: „De, mint minden lemondásnál – és különösképp két lemondásnál – nem tudom nem azt gondolni, hogy ennél többről van szó. És egy másik történet is felmerül a BBC igazgatótanácsának működéséről és összetételéről, valamint annak szerepéről a történtekben.”
„Úgy tűnik, ellentét van az igazgatótanács és a hírszolgálati részleg között. Egyesek szerint a BBC túl hosszú ideje át nem foglalkozott a BBC-n belüli intézményi elfogultsággal; mások pedig azt a kérdést teszik fel, hogy a történtek egy összehangolt – és átpolitizált –. két nagy skalpot követelő kampány részei voltak-e a vállalat ellen”
– írta a szerkesztő.
Ugyanakkor azt ő is elismerte: „A Telegraph első cikkének megjelenése óta eltelt egy hét alatt nem tudtam megérteni, miért nem lépett a BBC a rendszeres elfogultságról szóló káros hírek áradata ellenére.” Véleménye szerint ennek oka az lehetett, hogy „a vádakat két különálló történetre kellett felosztani”.
„Az első – a Panorama műsorban elhangzott Trump-beszéd szerkesztéséről szóló – azonnali megoldást igényelt. Vagy gyors bocsánatkéréssel, vagy azzal, hogy a BBC megindokolja, miért nem tartja manipuláltnak az elnök szavait.”
– fogalmazott a szerző, hozzátéve: „Ez lehetővé tette volna a BBC-nek, hogy szélesebb körben harcoljon újságírása érdekében. Ne feledjük, hogy intézményi elfogultsággal vádolták. A pártatlanság hiányával. Ezek a vádak a hírszolgáltatásának lényegét érintették. A Panorama-val kapcsolatos hibáért való bocsánatkéréssel (vagy határozott védekezéssel) megpróbálhatta volna cáfolni az intézményi elfogultságról szóló többi állítást.”
Véleménye szerint mindeközben „a BBC mondhatta volna azt is, hogy már tett lépéseket a szerkesztői pártatlanság biztosítása érdekében, és már intézkedett például a BBC Arabic ügyében. Ehelyett a BBC hagyta, hogy a történet elmérgesedjen – és végül olyan helyzetbe kerültünk, hogy a Trump-féle Fehér Ház »fake news-nak« nevezte a BBC-t, és ez némi visszhangot keltett” (a szóban forgó kritika Trump szóvivőjétől, Karoline Leavitt-től hangzott el még szombaton).
A manipulált Trump-beszéd miatt bocsánatot akartak kérni, de…
Katie Razzall szerint több, a BBC-n belüli forrás is megerősítette neki, hogy a Panorama hírműsorában elhangzottakkal kapcsolatban a BBC-nél már napok óta be volt készítve egy nyilatkozat, amelyet ki akartak adni.
„A BBC azt tervezte, hogy a megszerkesztett Trump-beszédről azt mondja: nem állt szándékában félrevezetni a közönséget, de miután újra megnézte, úgy véli, hogy valamilyen fehér villanásnak vagy szünetnek kellett volna lennie, hogy a nézők számára egyértelmű legyen, hogy ez a beszédnek két különálló része. Úgy tudom, hogy Deborah Turness egyre dühösebb és frusztráltabb lett a hét folyamán, mert az igazgatótanács megakadályozta, hogy közzétegye ezt a bocsánatkérést”
– írta a szerkesztő a beszédről.
Tudomása szerint „ehelyett a BBC igazgatótanácsa úgy döntött, hogy a legjobb megoldás egy levél lenne a Kulturális, Média és Sport Bizottságnak” [ez a brit parlament szóban forgó bizottságára utal, miután a brit kormányzaton belül is vizsgálatok folynak a BBC ügyei miatt – a szerk.]. De a szerkesztő szerin a BBC-n belül mások úgy látják, hogy„ a helyzet nem volt ennyire egyértelmű, ugyanis sok időbe telt, mire a hírműsorok vezetői elfogadták, hogy a Panorama szerkesztése hibás volt, valamint minden szereplő megvitassa azt, hogy miként kell reagálni.”
Mindezek után úgy összegzett: „Sokan – mind a BBC-n belül, mind kívül –, súlyos hibának tartják, hogy nem reagáltak. A Telegraph apránként közzétett állításai károsak voltak, és a BBC nem foglalkozott velük közvetlenül. Úgy hallottam, hogy Turness csütörtökön részt vett egy igazgatótanácsi, ahol a Telegraph cikkei körüli válságot vitatták meg, és ahol – ahogy egyesek leírták – »szétszedték« őt.” Véleménye szerint ez a kritikus hangok szerint tekinthető egyfajta felelősségre vonásnak is, viszont egy másik, vállalaton belüli forrás úgy látta, hogy a „BBC újságírásának két éven át tartó, könyörtelen kritikájának csúcspontjaként” jellemezhető az, amit „az igazgatótanács tagjai és tanácsadói – akiket mind ugyanaz a politikai meggyőződés vezérel – megfogalmaztak”.
Razzel szerint utóbbiak Sir Robbie Gibb-re, a BBC korábbi szerkesztőjére mutogatnak, aki azért távozott a cégtől, hogy Theresa May konzervatív miniszterelnök kommunikációs igazgatója legyen a Downing Streetben, viszont az igazgatótanácsnak most is a tagja. A BBC műsorvezetője, David Yelland – aki korábban a The Sun című lap szerkesztője volt, azt mondta, hogy ez „nem más, mint puccsnak”: véleménye szerint a BBC igazgatótanácsát aláaknázták, és a testülethez „közel álló elemek ellenséges újságok szerkesztőivel, egy korábbi miniszterelnökkel és a közszolgálati műsorszolgáltatás ellenségeivel működtek együtt”.
A Sun egy másik korábbi szerkesztője, Kelvin MacKenzie viszont egészen más véleményen volt: ő a BBC News műsorában azt mondta, hogy a lemondások „helyes döntések voltak”, mert a botrány másképp soha nem került volna le a napirendről. Szerinte az átszerkesztett Trump-beszéd oda vezethetett volna, hogy az amerikai beperli a BBC-t, vagy hogy a BBC-t kitiltják a Fehér Házból.
„Ha ebben sem lehet megbízni bennük, akkor mégis miben lehetne?”
– tette fel a kérdést Kelvin MacKenzie az átszerkesztett beszéddel kapcsolatban.
A lemondások csak felerősítik a kérdést: fegyverként használták-e a BBC-t?
Katie Razzall végül felhívta a figyelmet arra is, hogy Tim Davie nyilatkozatában volt egy különösen érdekes mondat. A főigazgató ugyanis azt nyilatkozta, hogy a BBC-t „támogatnunk kell, nem pedig fegyverként használni.”
Ma este sokan felteszik a kérdést: a főigazgató és a [BBC] News vezérigazgatójának együttes lemondása azt jelenti-e, hogy a BBC-t fegyverként használták-e?
– összegzett a BBC szerkesztője.
A lemondások után Donald Trump amerikai elnök is megszólalt a történtekről, és üdvözölte a BBC vezetőinek távozását.
Kiemelt kép: 2022. április 28-án készült kép Tim Davie-ről, a BBC vezérigazgatójáról Londonban. 2025. november 9-én Tim Davie lemondott posztjáról, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét. Ugyancsak bejelentette lemondását Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News eddigi vezérigazgatója. MTI/AP/Pool Reuters/Hannah McKay,











