Az eltávolítással kapcsolatban négy megoldás merült fel a Pravda szerint:

• teherautóra szerelt daru segítségével döntenék le,
• felrobbantanák,
• gyémántvágóval szétfűrészelnék,
• vagy az oszlopot hidraulikus kalapácsokkal szétzúznák.

Az indoklás szerint az orosz állami és közigazgatási rendszer kiterjedésével a 17. és a 18. század között megszűnt az ukrajnai kozák hetmanátus autonómiája, ezért a Romanov-dinasztia nem az ukrán történelem része, hanem az „orosz birodalmi propaganda szimbóluma”, az oszlopnak tehát mennie kell. A helyzet azonban ennél összetettebb, több jelenlegi ukrán nagyvárost – teljesség igénye nélkül, a szóban forgó Odesszát, vagy a Dnyipropetrovszk néven ismert Jekatyerinoszlávot – orosz uralkodók alapították az említett kora újkori időszakban. Kijevet pedig minden rusz–orosz városok anyjaként is emlegetik, amely jelzőt a kijevi hatalom minden erejével igyekszik kitörölni az emlékezetből.

A kollektív Nyugat ideális Ukrajnája nem más, mint az önmagával szembefordított Oroszország

Oroszország régóta vádolja azzal a kollektív Nyugatot, valamint a kijevi hatalmat, hogy erőszakos ukránosítást hajtanak végre az országban, valamint eltökélt céljuk, hogy Ukrajnából valamilyen torz „ellen-Oroszországot” csináljanak. A mesterséges kultúrharc azonban jóval megelőzte már a háború 2022-es kitörését. A harcok kirobbanása előtt fél évvel például

felmerültek olyan elképzelések, miszerint át kellene nevezni az országot „Rusz-Ukrajnára”, mivel az ország neve „orosz imperialista logikát” takar.

Közismert tény, hogy a szláv nyelvek jelentős részében az Ukrajna országnév szógyöke „határt”, illetve „határvidéket” jelent, az Ukrajna így szó szerinti jelentésében pedig olyasmit tesz, hogy a „határvidéken”, vagy „a határon”. Ezen logika mentén haladva és figyelembe véve az előbbiekben kifejtetteket is világosan látszik az ellentmondás:

Moszkva tehát „kisajátította” a Kijevi Rusz emlékét, miközben Ukrajna próbálja abból kiszorítani az oroszokat.

Ha meg akarjuk érteni, miről is szól ez a mesterséges kultúrharc, érdemes a mostani és a felsorolt eseteket egy tágabb kontextusba helyezni. Az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete a kozák hetmanátus – a hetmanátus nem volt a mai értelemben vett, a nemzetközi jog hatálya alá tartozó, központosított államalakulat, inkább különböző szabad kozák táborok (szicsek) laza hálózata volt – autonómiájának megszűnésére hivatkozik, amikor a bontást indokolja. És ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra, mivel az említett időszakban – vagyis a 17. és a 18. század között – vált az Orosz Birodalom az ortodox keresztények védelmezőjévé az egész világon. Továbbá érdemes visszaemlékezni 11 évvel ezelőttre, a 2014-es Euromajdan-forradalom eseményeire, ahonnan gyakorlatilag a mostani háború kirobbanását datálhatjuk.

A 2014-es forradalom idején és azt követően látványos felvételek járták körbe a világsajtót és a közösségimédia-platformokat, amelyeken feldühödött ukránok tömegei állnak körbe és döntenek le a szovjet időkből hátramaradt kommunista emlékműveket, Lenin-szobrokat. Sokan ezeket az orosz befolyás elleni fellépés jeleinek tekintették, mások az 1989-es rendszerváltás pillanatainak megismétlődésével vontak párhuzamot. Akik abba a hitbe ringatták volna magukat, hogy Ukrajna akár a szovjet(-orosz) kommunizmus ellentéteként felfogott szabadságért küzd, azoknak most érdemes észbe kapnia.

A kijevi hatalom ugyanis egy keresztény uralkodónak az emlékét és vele együtt azt az ortodox kereszténységet igyekszik eltörölni, amely az ukrán identitásnak is az alapja.

A Romanov-dinasztia tagjaival – II. Miklós cárral, Alexandra Fjodorova cárnéval, valamint gyermekeikkel, Olga, Tatjána, Maria és Anasztázia hercegnővel, valamint Alekszej herceggel – az oroszországi polgárháború idején a bolsevikok végeztek hidegvérrel a jekatyerinburgi (a szovjet időkben Szverdlovszk) Ipatyev-házban 1918. július 17-én, a tömeggyilkosság után a holttesteket pedig jeltelen sírokban hantolták el a város melletti erdőben. A Szovjetunió felbomlása után a Romanovok holttesteit exhumálták, majd az uralkodói ház mártírhalált halt tagjait az orosz ortodox egyház szentté avatta.

Kiemelt kép: Az odesszai Sándor-oszlop (Fotó: Wikipédia)