A Gilze-Rijen légibázis a holland légierő helikopteres központja, ahol Apache típusú harci helikopterek, valamint Chinook és Cougar szállítóhelikopterek állomásoznak.
A holland hadsereg részeként működő, de rendőri jellegű feladatokat is ellátó rendfenntartó erő, a Koninklijke Marechaussee (KMar) szóvivője csütörtökön megerősítette, hogy az incidens megtörtént. Az ügyben vizsgálatot indítottak, de az eddigi kutatások nem hoztak eredményt. „Nem találtunk semmit. Számunkra ez egy a sok bejelentés közül” – közölte a KMar szóvivője.
A szóvivő szerint
néhány héttel korábban is láttak drónt a légibázis felett.
Akkor egy civil észlelte a repülő eszközt, és értesítette a rendőrséget. A KMart is riasztották, de a helyszíni vizsgálat során ezúttal sem találtak semmit.
A KMar hangsúlyozta, hogy a holland esetek nem hasonlíthatók a belgiumi történésekhez, ahol az elmúlt héten több katonai létesítmény közelében is megjelentek drónok. Belgiumban emiatt megerősítették a légvédelmi központot.
Az utóbbi hetekben legalább 23 repülőtér és légibázis közelében észleltek drónokat.
Csütörtök este újabb incidensek zavarták meg a brüsszeli és liege-i repülőterek működését, azóta mindkét repülőtéren újraindultak a járatok.
A belga hatóságok Oroszországot sejtik a dróntevékenység mögött. Hollandiában azonban nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy bármely más ország állna a hasonló esetek hátterében – közölte a KMar. A szóvivő szerint a közeljövőben valószínűleg több bejelentés is érkezik majd drónészlelésekről, részben azért, mert az emberek egyre jobban odafigyelnek ezekre.
A hollandiai drónészlelések eddig nem vezettek veszélyes helyzetekhez vagy incidensekhez.
Néhány héttel ezelőtt például a Schiphol repülőtér egyik kifutópályáját
ideiglenesen lezárták egy drónbejelentés után,
de később kiderült, hogy az észlelt tárgy valójában egy meteorológiai léggömb volt.
A Koninklijke Marechaussee rendszeresen kap drónokról szóló bejelentéseket különböző helyszínekről. Ennek egyik oka, hogy Hollandiában sok területen tilos drónnal repülni. A szóvivő hozzátette: a bejelentések nagy része olyan magánszemélyekre vonatkozik, akik hobbiból reptetik drónjaikat.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Wikimedia Commons)











